Új kilátóról lehet majd kémlelni a madarakat (tvkeszthely.hu)

Közösségi munkával és egy magánszemély jelentős felajánlásából épül új kilátó a Fenékpusztai Madárgyűrűző- és Madármentő Állomáson. A korábbi építmény mára életveszélyessé vált, helyén szintén egy faszerkezetű kilátót építenek, mely a madármegfigyelésben és szakmai munkában is jelentős segítséget nyújt. A munkálatok most szombaton kezdődtek el Fenékpusztán, a tervek szerint már áprilisban állhat az új építmény.

Az utolsó pillanatai a fenékpusztai állomás kilátójának. A bázis munkatársai készítették a felvételt arról, hogyan omlik össze a már elkorhadt építmény. 10 évvel ezelőtt egy csapépítő program keretében építették a kilátót egy telefontársaság munkatársai.

Az új kilátó alapjának kiásásához közösségi munkát hirdetett a Madártani Egyesület zalai csoportja. Saját forrás híján egy budapesti magánszemély 1,5 millió forintos felajánlásából készülhet el az új építmény. A szakmunkák előtt azonban az alapozást saját erőből kellett elvégezni.

„Én sokat jártam ide a 90-es években, a 2000-es évek elején madarászkodni nyáron, szünidőben, meg amikor ráértem. Most nem lakom túl messze, de mégis ritkán jutok el ide. Láttam a facebookon a felhívást, akkor gondoltam, hogy eljövök segítek, mert ugye gyakorlatilag mindent saját kézből csinálnak a srácok, meg annak idején mi is és tudtam, hogy jól esik a támogatás nekik, meg én is élvezem” – mondta Joó Ferenc önkéntes.

A látványterven is látható, hogy a régebbi csonka gúla helyett egy párhuzamos oszlopokon nyugvó, 3×3 méter alapterületű, 6 méter magas faszerkezet fog épülni.  A faanyagot már megvásárolták a kilátóhoz. A betonozást és az építést már egy kivitelező végzi majd el. A kilátó jó szolgálatot tesz majd a Fenékpuszta Madárgyűrűző- és Madármentő Állomáson – mondta el Darázsi Zsolt, az egyesület helyi csoportjának titkára:

„Ide igen sok látogató érkezik, olyan 5-10 ezer között évente a fenékpusztai bázisra, akik megnézik az itt lévő munkát és szeretnek körül nézni, fölmenni, különösen a gyerekek. Ugyanakkor a madárszámlálásokkor is, téli időszakban, távcsővel a vízen lévő madarakat nagyon jól meg lehet így figyelni, tehát szalmailag is jelentős segítség ez a kilátó.”

Ha az időjárás engedi, akkor a betonozás után három héttel indulhat az ácsmunka. A tervek szerint már áprilisban állhat az új építmény.

A Fenékpusztai Madárgyűrűző- és Madármentő Állomáson évente mintegy 450 madarat mentenek, ezek 2/3-a fióka. Jelenleg 52 állandó lakója is van a bázisnak, ezek a példányok olyan sérüléseket – elsősorban áramütést és gázolást – szenvedtek el, melyek miatt már nem boldogulnának a természetben. Tavaly közel 15 ezer madarat gyűrűztek meg Fenékpusztán. Az itt folyó munka nyitott a látogatók számára is. Nyaranta egy hónapon keresztül táborokat is tartanak az állomáson – adta hírül a Keszthelyi TV.