Turizmus 2.0 – prognózisok nyárra (turizmusonline.hu)

A biztonság, mint alapelvárás. Rugalmas előfoglalók. Külföldi példák. Apartmanok, vendégházak előnye. A turizmusonline.hu Szigetvári Józseffel, a legnagyobb hazai szállásfoglaló portál, a Szallas.hu vezérigazgatójával elemezte a jelenlegi helyzetet és a közelgő idei főszezont.

Prognózis 01. 

Ha a járványhelyzet úgy alakul, ahogy reméljük, akkor jogos, hogy pillanatokon belül elindulhatnak a nyitással kapcsolatos kommunikációk, és a belföldi forgalom tekintetében (azonban aláhúznám: kizárólag a belföldre vonatkozóan) július-augusztus hónapban már elérhetik a magyar szállásadók a tavalyi forgalmuk 70-80 százalékát. Sőt, ha gyorsan és jól reagál a piac a pozitívan változó körülményekre, akkor akár a tavalyi számokat is hozhatják – erre is megvan minden esély. Úgy látjuk különben, hogy már mindenki felállt a rajtvonalra, a startpisztoly eldördülését várva. Az lesz idén a siker kulcsa, hogy ki hogyan kapja el a startot.

Prognózis 02.

Ha azonban rosszabbul alakul a COVID-19 okozta helyzet, mint amire most számítunk, akkor sem kell kétségbe esniük a szállásadóknak, mert a tavalyi forgalmuk 50-60 százalékát hozni fogják a főszezon végére.

Biztonság

Mivel a vendégek alapelvárása most a biztonság egy adott szálláshelyen, ezért nem is lehet kérdés, hogy ez a legfőbb szempont, ami alapján újra kell gondolni a szállások szolgállatásait. A megfelelő távolságtartástól (ültetés az étteremben) kezdve az á la carte szervíz biztosításán át a szobák megfelelő kitakarításáig és fertőtlenítéséig – ez most kötelező lesz minden szállásadónak, ha vendéget vár. Hiszen a vendégélmény idén csak akkor lehet teljes, ha az adott helyről nem betegen tér vissza otthonába a nyaralni induló. A megváltozott igényeket kell idén szolgálni minden szállásadónak, és tudomásul kell venni, hogy március 13-val elköszönt a régi turizmus, most egy új helyzet alakult ki, és ezt kell kiszolgálni a hazai szolgáltatóknak.

Előfoglalás

A január-februárban érkezett foglalások nagyrészét nem mondták le nálunk a nyaralást tervezők, úgy tűnik a hazai vendégkör rugalmas, és szívesen teszi át a május-júniusra kért foglalását későbbi időpontra. Elmondhatom, hogy júliusra épp annyi foglalásunk „áll bent”, mint tavaly ilyenkor volt. Az előszezonnal persze más a helyzet: ott jóval kevesebb van. Viszont amikor elindul a foglalások második szakasza a nyári időszakra – ez mindig májusra tehető -, akkortól szerintem jönnek majd a tavalyi számok, valószínűleg ugyanannyian foglalnak belföldi nyarlást maguknak, mint 2019-ben.

Külföldi példák

A velünk határos országokkal kapcsolatban (Ukrajna kivételével) elmondhatom, mindenütt idén a belföldi turizmus lesz a számottevő, aki teheti, határon belül marad, és így tölti el a szabadságát. A jelenlegi, 40 százalékos foglaltsági adatok (2019-hez mérve) ezt mutatják. Országok közötti utazás nem lesz idén, vagy ha igen, nagyon kis mértékben. Ráadásul, minden állam azon lesz, hogy otthon tartsa az utazóit, olyan ajánlatokkal, promóciókkal állnak elő, amely nem ösztönzi az ország elhagyására a pihenésre vágyókat.

A szakértő recepttel is szolgál a turizmus szereplői számára, hogy azok nyertesként futhassanak be a célba.  Részletek a turizmusonline.hu oldalon.