Turbó körforgalommal és vasúti híddal épül át a balatonfüredi csomópont (Magyar Építők)

Elkezdődhet Balatonfüred egyik legfontosabb közútfejlesztésének tervezése, a Germering utcai csomópont közlekedésének megoldása. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló projekt tervezésére a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. nyújtott be nyertes pályázatot – derült ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből.

A tervezési szerződés a 71. számú főút, Balatonfüred, Germering utcai csomópont előzetes vizsgálati dokumentációját, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítését, valamint az építéshez szükséges engedélyeket tartalmazza – adta hírül a Magyar Építők.

A fejlesztés keretében egy jelzőlámpás turbó körforgalom épül a város bevezető szakaszán, amelynek Balaton utcai ága külön szintben fogja keresztezni a vasúti pályát. Ez azt jelenti, hogy a Balaton utca különszintű átvezetése a 29. számú vasútvonal alatt egy új, hozzávetőlegesen 18,6 méter támaszközű vasúti híd, azaz felüljáró megtervezésével valósul meg a MÁV Székesfehérvár – Tapolca vasútvonalon a Balaton utca felett.

Az új csomópont mérsékelni fogja a városba bejövő forgalom sebességét, emellett biztonságossá teszi az észak-déli keresztező forgalmat.