Tradíciók és új értékek nyomán erősödik Vonyarcvashegy (InfoRégió)

Vonyarc és Vashegy valaha két település volt, az egyesülés idén 175 éves jubileuma is gondolatébresztő, hogy együtt cselekedve többet lehet elérni. Az évfordulót a hagyományos búcsúi rendezvény és a hősökre való emlékezés keretében ünnepelték, egyben a falunapi szezonzáróval. Az idei nyár olyan eseményekkel gazdagodott, amik nem csak az idényre szólóak, s már így kezdődött a szeptember is.

A vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola tanéve a Dzsungel könyve című musical színielőadásával lett megnyitva. A produkciót a Balaton-parti szabadtéri színpadon az Imre Sándor Szeretetszínház mutatta be, mely egy különleges társulat, ahol épek és sérültek összefogása emelkedik művészi rangra. Ők együtt színpadra állva szórakoztatják a közönséget, egyenlő emberek, barátokként – tudósít az InfoRégió.

A tanévnyitás jegyében tartott bemutatón a diákokat, szülőket Pali Róbert polgármester és Erdei Ferenc iskolaigazgató köszöntötte. Az előzményekről elhangzott: Vonyarcvashegy polgármestere a múlt nyáron találkozott a szeretetszínház vezetésével, s meghívta a társulatot az iskola akkor 125. éves fennállásának ünnepére, a Valahol Európában című musical előadásának megtartására. Hamar közös értékeket és célokat találtak, ami tartós kapcsolatot vetített előre. A szereteten alapuló befogadás a gyermekek, a szülők, a pedagógusok, a helyi és környékbeli emberek számára rögtön érezhetővé vált.

Pali Róbert és Bartokos Tamás, a színház igazgatója együttműködési megállapodást kötött a 2021/22-es évadra.

Közös terv, hogy bérletes előadásokra kerülhessen sor gyermekek és felnőttek számára, több településen, továbbá gyógypedagógiai intézményekbe vigyünk színházi bemutatókat, s akár egy integrált színi tanodát is létrehozzunk. Kapcsolatokat szeretnénk kialakítani középiskolákkal, tantermi színházi és egyéb előadásokat tartva. Célok közt jelölt a gyermek­otthonokkal való kapcsolatfelvétel is, az ott élők körében a művészeti tehetséggondozás, szemléletformáló, elfogadást segítő előadások, rendezvények tartása, a nevelőszülőség népszerűsítése.

– mondta a polgármester.

A „Szeretet útja” programban integrált színházi előadás létrehozása is tervezett, családban élő ás állami gondoskodásban lévő gyermekek bevonásával. Mindezen program az integráció jegyében a szeretetszínház, a vonyarcvashegyi gyermekek és a helyi közösségek összefogására, ehhez társak megnyerésére alapozott. A szeretetszínház és a község művelődési intézménye a nyáron két színjátszó tábort is szervezett, azok során is színpadunkra léptek a résztvevők, a Valahol Európában és a Dzsungel könyve című darabbal. A színház tagjai mellett 28 helyi és környékbeli gyermek kapott szerepet, akik így betekintést nyerhettek a kulisszák mögé is, élményeikkel, munkájukkal részévé válhattak az értékteremtésnek. Az előadások nagy sikere révén a társulat a vendégszereplő gyermekekkel együtt meghívást kapott Balatonföldvárra, ahol ugyancsak telt házzal ünnepelt eredménnyel játszották a Dzsungel könyvét – tette hozzá.

A helyi művészetteremtés szférájában a nyáron a II. Balatoni Képzőművészeti Napok rendezésére került sor a településen működő Balaton Art szervezésében.

Öröm, hogy a hagyományteremtés útján sikerült elindulni ezzel a programmal. A meghívásos festőtáborban a kőszegi Csók István Művészeti Kör és a Letenyei Mura Art tagjai voltak a vendégeink.

-mondta Börner Ildikó, a házigazda művészeti közösség elnöke. A készült munkákból rövidesen kiállítás nyílik. A sport terén is kiterjedt regionális kapcsolatok jellemzik a vonyarcvashegyi eseményeket.

A helyi közösségi életet egy újabb kezdeményezéssel igyekszik tovább színesíteni az önkormányzat.

A szezonális rendezvényeink mindenkihez szólnak, az azon kívüliek a helyi lakosságot igyekeznek kiszolgálni. Pályázatot is benyújtottunk az újonnan tervezett In Vino Vonyarcvashegy elnevezésű esemény megtartására. Vashegytől Vonyarcig járhatják majd végig a résztvevők a települést, útközben a családi borospincékbe kóstolóra betérve.

-mondta Pali Róbert polgármester.

A közös sétához bárhol lehet majd csatlakozni, a célállomás a Helikon Taverna Festetics Bormúzeuma lesz, ahova hangulatos zene melletti beszélgetésre kívánja összehozni a helybelieket az In Vino Vonyarcvashegy.