Továbbra is szünetel a személyes ügyfélfogadás a Veszprém megyéhez tartozó Balaton-parti önkormányzatoknál (veol.hu)

A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések enyhítését követően is arra kérik az önkormányzatok a lakosságot, hogy lehetőség szerint személyes megjelenés nélkül intézzék ügyeiket – írja a veol.hu. Ebben a Veszprém megyei önkormányzatok kollégái segítik az érintetteket.


A Balatonkenesei Polgármesteri Hivatalban egyelőre marad a márciusban bevezetett speciális ügyfélfogadási rend, így a személyes ügyfélfogadás továbbra is szünetel. Kérnek mindenkit, hogy ügyeit elektronikusan vagy telefonon intézze, amihez természetesen segítséget is nyújtanak a hivatali kollégák. A polgármesteri hivatal és a városgondnokság épületeiben, területén várakozni nem lehet. Halaszthatatlan ügyben, mérlegelést követően a személyes ügyfélkapcsolat kizárólag az ügyintézővel előre egyeztetett módon történhet, ez esetben az ügyfeleket a hivatal épületének előterében, egyesével fogadják.

Jelenleg Balatonalmádiban az önkormányzaton a személyes ügyfélfogadás szünetel, de eddig is voltak kivételek, azokban az ügyekben, melyek személyes ügyintézést követelnek – tudta meg a portál Takács Tímea kabinetfőnöktől. Az esküvők és a hagyatéki ügyek intézése, a különböző szociális ellátások intézése mind-mind személyes találkozást igényelnek. Ilyen esetekben az ügyintézők a földszinten megtartják az ügyfélfogadást.

Ebben a helyzetben mi is megpróbálunk nagyon rugalmasak lenni, és ha valaki mindenképpen ragaszkodik a személyes találkozóhoz, akkor találnak erre megoldást a kollégák – tette hozzá.

Továbbra is szünetel a személyes ügyfélszolgálat, és csak telefonon, elektronikusan, vagy postai úton lehet intézni a hivatali ügyeket Alsóörsön, Balatonfüreden és Tihanyban, tudta meg a veol.hu a településeken.

A cikk folytatása itt található.