Tovább erősödött a Balaton pozíciója a nyaralók piacán (penzcentrum.hu)

A járványhelyzet nemcsak a lakóingatlan piacon hozott változásokat, de megnövekedett az érdeklődés a nyaralók és üdülőingatlanok iránt is, összegezte az Otthon Centrum legfrissebb tanulmányának adatait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a járványhelyzet érezhető változásokat generált az üdülőingatlanok piacán, mivel a távmunka és a távoktatás bevezetésével komoly igény mutatkozott arra, hogy a családok a nyaralójukban töltsék a karantént. Az ingatlanközvetítő hálózat 10 százalékkal több nyaralót értékesített tavaly, mint 2019-ben.

A növekvő kereslet az árakra is hatással volt, jellemzően 10-20 százalékos emelkedéssel kellett számolniuk a vevőknek – idézi az összegzést a penzcentrum.hu.

A Balaton-partra hasonló mértékű átlagos növekedés volt jellemző, de például a legfelkapottabb városban, Siófokon a korábbi másfélszereséért is elkeltek ingatlanok. A térségben továbbra is Siófok, Balatonfüred, Balatonlelle és Zamárdi a legdrágább, átlagosan 450-550 ezer forint között kell fizetni egy négyzetméterért. Nyugat felé haladva, Budapesttől távolodva az ár feleződik, de szinte minden tóparti településen elérte már a 200 ezer forintot a nyaraló ingatlanok fajlagos négyzetméterára. De nemcsak Budapesttől, hanem a tóparttól való távolság is erősen befolyásolja az árszintet, ahogy nő a távolság vízparttól, egyre megfizethetőbbek az ingatlanok.

A Balaton-felvidék festői tájai méltán népszerűek, az itt elhelyezkedő falvak többségében a négyzetméterár 130 és 200 ezer Ft körül ingadozik. A adás-vételek alapján például Lesencetomajon és Cserszegtomajon 155 ezer forintot kértek négyzetméterenként, de a tóparttól kicsit távolabb elhelyezkedő Rezin átlagosan csak 130 ezret.