Történelmi emlékpark lesz Balatonszentgyörgyön (tvkeszthely.hu)

Megújult a balatonszentgyörgyi Művelődési Ház mögötti Millenniumi Emlékpark. A terület mindeddig nem sok funkciót töltött be, a jövőben viszont több programot is terveznek erre a helyszínre. A múlt heti ünnepélyes átadásról a tvkeszthely.hu számol be.

Ünnepélyes szalagátvágással adták át Balatonszentgyörgyön a felújított Millenniumi Emlékparkot. A ‘48-as megemlékezéssel egybekötött rendezvényen a Kis-Balaton Táncegyüttes avatta fel a szabadtéri színpadot, valamint a Margaréta Nyugdíjas Egyesület lépett fel.

“A kivitelezés során több, mint 1800 m3 földet mozgattunk meg” – ezt a kivitelezést végző cég tulajdonosa mondta el a fél évig tartó feladatukról. Farkas Dezső hozzátette: a különféle munkálatokkal érintett terület összesen 5000 négyzetméter volt, és nyolc-tíz munkás dolgozott a felújítás során. “11 darab padot, 12 kukát, 10 kandelábert telepítettünk; több mint 200 növényt ültettünk el, köztük lombhullató fákat, cserjéket, 80 darab babérmeggyet. Kialakítottunk a főúttal párhuzamosan egy parkolót, a Művelődési Ház sarkánál egy mozgáskorlátozottat.”

A korábbi években átadott ‘56-os emlékmű az első darabja a tervek szerint itt kialakítandó történelmi emlékparknak. A terület ugyanis nem csak a szabadtéri rendezvényeknek kíván méltó helyet biztosítani, hanem a későbbiekben történelmi szobrok, emlékművek lesznek elhelyezve.

Farkas László Nándor polgármester elmondta: “Az elképzeléseink szerint helyet ad majd a történelmi emlékeinknek, történelmi eseményeinknek és nagy történelmi személyiségeinknek, hogy méltóképpen tudjuk megünnepelni és emlékezni rájuk. Közel vagyunk az oktatás intézményeinkhez és reméljük, hogy majd a fiataljaink is otthonra találnak ebben a parkban és nagyon jól fogják érezni magukat, rendezvényeken és rendezvényeken kívül is.”

A területet egy széles árok szelte ketté, amit részben befedtek; maga a sétány egy darabja is efelett lett kialakítva. Az építkezés során a füvesített területek mellett összesen 1150 m2 térkövet raktak le. A szabadtéri színpad fölé fedést is álmodott a tervező, de ezt a megfelelő engedélyek beszerzése után a későbbiekben fogják megépíteni. Az emlékpark felújítása 30 millió forintba került és a Balatoni Fejlesztési Tanács pályázatának támogatásával valósult meg.

Videó: tvkeszthely.hu