Török emlékművet avattak a történelmi megbékélés és a testvérvárosi kapcsolat szellemében Tapolcán. Çanakkale városa már 2022. augusztus 12. napján felavatta a Tapolca Park nevet viselő közparkját, amely bemutatja Tapolcát, illetve “emléket állít közös hun gyökereinknek” egy Attila szoborral – írja a tapolcaimedia.hu.
A törökországi Çanakkale város és Tapolca között 2018-ban kötött baráti együttműködés megerősítése és fejlesztése, illetve a két város közötti baráti kapcsolat, a kölcsönös tisztelet, illetve a közös történelmi örökség megbecsülése céljából, Tapolca Város Önkormányzata egy emlékmű felállítását kezdeményezte a közelmúltban. A bazaltoszlopra rögzített gránit emléktáblát a mai napon, szeptember 28-án, szombaton délelőtt avatták fel a régi városi temető melletti Katonai Emlékparkban Tapolca és Çanakkale polgármestere, a török önkormányzati küldöttség és helyi városi képviselők jelenlétében. Az eseményen Hangodi László történész, főmuzeológus foglalta össze a két nép, a két város történelmi kapcsolódási pontjait a középkortól egészen a XX. század nagy háborúinak időszakáig.
A két nyelvű vésettel ellátott emléktáblán Mustafa Kemal Atatürk katonai hős és államférfi, a Török Köztársaság első miniszterelnökének gondolatai olvashatók.