Törőcsik Mari és Koncz Gábor kézlenyomata is felkerül Zamárdiban a filmesek falára (mti)

A filmszakma újabb két ikonikus alakjának, az áprilisban elhunyt Törőcsik Marinak, valamint Koncz Gábornak a kézlenyomata kerül fel hamarosan Zamárdiban a kertmozi oldalán található filmesek falára – közölte a település polgármestere az MTI-vel szombaton.     

 

Csákovics Gyula elmondta: a színésznő még a kórházba kerülése előtt vállalta, hogy kézlenyomatot ad Zamárdi számára, megköszönve a megtiszteltetést.
A település kertmozijánál 2013-ban alakítottak ki emlékhelyet a neves magyar filmeseknek számára. Tavaly a járvány miatt nem avattak újabb kézlenyomatokat, idén azonban Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész, valamint Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező kézlenyomata kerül fel a falra nyáron, ünnepélyes keretek között – mondta a polgármester.
Csákovics Gyula szerint a mai pandémiás idők még inkább visszaigazolják, jó döntés volt megtartania Zamárdinak az 1960-as években épült kertmoziját jó tíz évvel ezelőtt, amikor több település is elbontatta a sajátját a csökkenő érdeklődés miatt.
A hangulatos, 400 férőhelyes, többféle rendezvénynek is helyszínéül szolgáló kertmozit nemcsak megtartották, hanem fel is újították. Ennek során került a polgármester javaslatára az egykori homlokzatdísz, egy kavicsokból kirakott mozaikhalacska megüresedett helyére a filmesek fala.
„Célunk az, hogy a Zamárdihoz, illetve a Balatonhoz valamilyen módon kötődő színészek, rendezők kézlenyomatai kapjanak itt helyet” – mondta a polgármester.
A mozi homlokzatán 19-re emelkedik a jelenleg 17 darab keráma száma:

  1. Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező, a Nemzet Művésze
  2. Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Nemzet Művésze
  3. Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, a Nemzet Művésze
  4. Horváth Adrienne operatőr
  5. Földessy Margit Balázs Béla-díjas színész
  6. Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész
  7. Bitskey Tibor Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, a Nemzet Művésze
  8. Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész
  9. Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészművész, a Nemzet Művésze
  10. Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Művésze
  11. Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Művésze
  12. Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész
  13. Paczolay Béla rendező
  14. Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Művésze
  15. Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő
  16. Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész
  17. Rudolf Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész

Zamárdi 400 férőhelyes fedett kertmozija az utóbbi években újra teltházzal üzemel, és a várakozások szerint ez így lesz az idén is – közölte Csákovics Gyula

: