Töretlenül dolgoznak a városvédők Balatonkenesén (veol.hu)

A közeljövőben megvalósítani kívánt terveiket, ezek közt is a Mélyárok területén található játszótér felújítására vonatkozó lehetőségeket ismertették múlt héten a Balatonkenesei Városvédők.

Szabó Tamás, a Balatonkenesei Városvédők elnöke köszöntötte a megjelenteket a Kenese Marina-Portban tartott összejövetelen, majd ismertette a jelenleg mintegy hatvanfős taglétszámmal büszkélkedő csoport múltját, eddigi tevékenységét. A csütörtöki megbeszélésen a városvédők tagjai, támogatók, több helyi civil szervezet képviselői, valamint kisgyerekes szülők vettek részt, hiszen a városvédők ezúttal is több csoport bevonásával kívánják elérni a kitűzött célokat. Nyáron a helyi Kippkopp Óvoda és Bölcsőde udvarán lévő faházak, játékok és padok felújítását végezték el helyi vállalkozók és önkéntesek segítségével a Balatonkenesei Városvédők.

– A nyári óvodafelújítással már mozgásba jött a helyiek tenni akarása, mi most ezt a mozgást szeretnénk fókuszálni, felgyorsítani, még több tartalommal megtölteni – idézi a veol.hu Koczor Hubát, a Balatonkenesei Városvédők elnökségi tagját, aki kiemelte: nem rövidtávra terveznek, hiszen a helyiek összefogásának eredménye évtizedekkel később is nyomot hagy a településen.

Ezúttal az úgynevezett Mélyárok területén található, húsz–harminc éves játszótér 2019 tavaszára tervezett felújításának lehetőségeiről esett szó. A szervezet valamennyi felajánlást örömmel fogad, céljuk a tereprendezés, a füvesítés, a padok, kerítések felújítása, kültéri sport- és játékeszközök beszerzése. Mindehhez a vállalkozók, helyi civil egyesületek, szülők támogatása elengedhetetlen. Kocsis Jenő, a városvédők egyik tagja úgy fogalmazott, kötelességünk és jogunk van tenni azért, hogy jobbá tegyük a környezetünket.

Hozzátette, a tavaly karácsonykor a nehéz körülmények közt élő helyiek számára elindított adománygyűjtő akciót – amivel több mint százhúsz ember ünnepét varázsolták szebbé – idén is megismétlik a városban, ehhez ugyancsak örömmel veszik a felajánlásokat.