Több tízezer forint maradhat a zsebében, ha télen is odafigyel vízmérőire

A fagyos időjárásra idén is érdemes felkészülni, megelőzve a káreseteket, amelyek bizony súlyos tízezreket jelentenek – háztartásonként. A vízmérő elfagyások miatt fellépő nem várt kiadások azonban némi odafigyeléssel és egyszerű lépésekkel elkerülhetők.

Kemény telek alkalmával jelentős és visszatérő probléma a házi vízmérők elfagyása. Az elmúlt években több mint hatezer esetet regisztrált a DRV Zrt. a működési területén, emiatt mintegy egymillió liter víz folyt el feleslegesen. A vízmérő rendszeres ellenőrzése és a házi ivóvízhálózat karbantartása alapvetően a felhasználók jogszabályban rögzített feladata, így a fagyás miatt megrongálódott vízmérők javításának, pótlásának, az új mérők hitelesítésének, valamint az elfolyt víznek a költsége mind a felhasználókat terheli. Ez pedig súlyos tízezrekbe kerül a háztartásoknak – áll a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. közleményében.

Hogyan készüljünk fel?

A vízmérő elfagyások leggyakrabban a nem megfelelő felkészültség, illetve a szakszerűség hiánya miatt következnek be. Ha az épületben nem, alig vagy akadozva folyik víz a csapból, az már intő jel lehet. Kellő figyelemmel azonban jelentős anyagi károkat előzhetünk meg, például a vízmérőakna belső felületének megfelelő szigetelésével. Fontos, hogy a szigetelőanyag nedvesség hatására ne veszítsen szigetelőképességéből. Ilyen célra alkalmas például a hungarocell. Szigetelés az akna mennyezetére és az oldalfalakra is javasolt, az aljzat azonban szabadon hagyható.

Érdemes ellenőrizni, hogy a lebúvónyílást záró aknafedlap megfelelően illeszkedik-e. Fontos, hogy ne legyenek hézagok, amelyeken keresztül a kinti hideg levegő az aknába juthat. Az aknafedlapot szintén javasolt hőszigetelő anyaggal ellátni.

Mi a teendő a nyaralók, illetve a télen nem használt épületek esetében?

A télen nem lakott épületeknél a legbiztosabb módszer a teljes víztelenítés, amelyet a házi vezetékhálózaton lévő víztelenítő szerelvények segítségével lehet elvégezni. Emellett javasolt elzárni a közterület felé eső csapot is.

Ahhoz, hogy a hibákat észrevegyük, és még időben lépni tudjunk, fontos, hogy a télen nem használt ingatlanokat is rendszeres ellenőrizzük.

A DRV Zrt. ezúton is ajánlja felhasználói figyelmébe a témával kapcsolatos tudnivalókat összegző kisfilmjét, amelyben szakemberük be is mutatja a teendőket.

Videó: DRV Zrt.

 

Vízmérő elfagyás észlelése esetén kérik, haladéktalanul értesítse a Társaságot az alábbi telefonszámon!

DRV-infovonal: +36-80-240-240/ 1-es menüpont, hibabejelentés

További információ:
www.drv.hu
sajto@drv.hu