Több száz kárpátaljai gyermek nyaralhat a Balaton partján (orientpress.hu)

A Kárpátaljai Szövetség az idén 13. alkalommal szervezi meg a kárpátaljai magyar származású gyermekek ifjúsági táborát május 31. és június 8. között. Benedekné Kövér Katalin főszervező a Rádió Orienten kiemelte: a kárpátaljai gyermekek itt megtapasztalhatják, hogy Magyarországon az emberek ugyanúgy beszélnek, mint ők otthon.

A kárpátaljai árvíz után a Kárpátaljai Szövetségben felmerült, hogy valahogy támogatni kellene azokat a gyermekeket, akik elszenvedték az árvíz borzalmait, és otthon nélkül maradtak. Ez volt az első alkalom, s azóta minden évben érkeznek gyermekek Kárpátaljáról – idézte fel a kezdeteket Benedekné Kövér Katalin. A pedagógus elmondta, Igyekeznek mindig többnemzetiségűvé szervezni a tábort, mert a gyerekek egymástól tanulnak, közöttük nincs határ, a nyelvi akadályokat könnyen áthidalják. Sok ukrán gyermek jár magyar iskolába, így könnyen megértik egymást. Mindig más és más tematika szerint szervezik a tábort, a tavalyiban például voltak ukrán hadiárvák, valamint ruszin és magyar gyerekek is.

Az idei tábor fő célja, hogy a fiatalok megismerjék Magyarországot, lássák, hogy a magyar nyelv mögött van egy ország, ugyanis nagyon sokan még nem jártak az anyaországban. A programok napokra vannak lebontva, és az érkező 350 gyermek vetésforgó rendszerben vesz részt a foglalkozásokon. Idén is lesz kézműves-foglalkozás, festészet, zenei foglalkozások, természetesen sportolhatnak és kirándulni is mennek a gyerekek. Ismét lesznek egyházi percek, amikor a gyermekek Pásztor Bazil görögkatolikus parókussal beszélgethetnek a problémáikról. Már hagyomány, hogy vasárnap reggel misét tartanak a Balaton partján.

A táborvezető kiemelte: felejthetetlen élmény Bazil atya miséje háttérben a Balatonnal. Ezek azok a pillanatok, amikor mindenki azt érzi, hogy egyek vagyunk.
A programok után a délutánok mindig szabadok, ekkor nyílik lehetőség a balatoni fürdőzésre. Az idén is lesz tihanyi kirándulás, illetve ellátogatnak a balatonföldvári kilátóhoz is. Minden évben arra törekszenek a szervezők, hogy egy olyan komplex programot állítsanak össze, amellyel lelki-szellemi útravalót kapnak gyerekek. Közben sportolnak is, jól érzik magukat, miközben ismerkednek az anyaországgal, ahol megtapasztalhatják, hogy ugyanúgy beszélnek, mint ők otthon – mondta el a hamarosan kezdődő táborral kapcsolatban Benedekné.

A tanulók kiválasztásánál szempont, hogy hátrányos helyzetű, de jól tanuló legyen a gyermek, akiknek jutalomként adható a táborozás. Vannak olyan családok, ahol már az útlevél kifizetése is gondot jelent, több gyereket azért nem tudnak elhozni. Régebben csoportos útlevéllel, egy névsorral érkezhettek a diákok, sajnos ez a lehetőség már megszűnt.

A gyerekek nagyon szeretik a tábort, mindig nagyon jó a hangulat, óriási élményekkel térnek haza. Nagyon hálásak, kedves köszönőleveket, rajzokat, fotókat küldenek. Óriási munka van egy-egy tábor megszervezése mögött, nagyon sokan dolgoznak azért, hogy minden jól sikerüljön, érdekes foglalkozásokon vehessenek részt a gyerekek – mondta el a főszervező, aki – mint fogalmazott – maga is minden percét élvezi a táboroztatásnak, mert a gyerekek rengeteg szeretet adnak.”

A cikk az orientpress.hu-n folytatódik.