Több mint 100 ezer hektáron folytatódik az országos szúnyogirtás (MTI)

Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy Budapesti kerületben. A következő időszakban Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés.

A program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője, Dóka Imre közölte: a program indulása óta 1343 településen zajlott a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek. Felidézte, hogy az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott és számos olyan területen volt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom. Ennek során a múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen.

A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál.
Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint a katasztrófavédelem honlapján is nyomon lehet követni, hogy mikor és hol lehet számítani szúnyogirtásra – közölte a helyettes-szóvivő.