Több jut idén az utakra és a sportra is Keszthelyen (Keszthely TV)

3 milliárd 840 millió forintból gazdálkodik idén Keszthely. A város költségvetését  nyolc igen , két nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület.

120 millió forintos kerettel prioritást élvez az utak, járdák, parkolók és közterületek felújítására, kiépítése. Jelentős figyelmet és összeget szentel a város a pályázatok megvalósítására, önkormányzati ingatlanok felújítására, valamint a sportra. A korábbi két esztendő 16-16 millió forintos keretével szemben ezúttal 90 millió forint áll rendelkezésre sportfejlesztésekre. Ezzel a ponttal kapcsolatban hosszas vita bontakozott ki. Képviselői kérdésre válaszolva kiderült, hogy ez egy keretösszeg, melynek felhasználásáról az év közben felmerülő igények alapján dönt a grémium. Az ülésen elhangzott, hogy ez egy biztonsággal elfogadható, a város prioritásait figyelembe vevő költségvetés.

(18:07)