Több ezer gyerek hangolódhat a karácsonyra a zánkai Erzsébet-táborban (MTI)

A zánkai Erzsébet-táborban háromnapos turnusokban csaknem négyezer táborozó hangolódhat a közelgő ünnepre. Az Erzsébet-karácsony elnevezésű programsorozat december 1. és 22. között várta-várja a résztvevőket – közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin elmondta, hogy jelenleg nyolcszáz gyermek vesz részt a programban a megújult zánkai Erzsébet-tábor területén.

(Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Az épületek téliesítésének és az új, valamint felújított programhelyszíneknek köszönhetően a gyerekek kulturális, szórakoztató előadásokon, szabadidős és adventi programokon vehetnek részt, hétfőtől szerdáig, valamint szerdától péntekig tartó turnusokban.

Az Erzsébet-karácsony 2016-ban indult egynapos budapesti programként a gyermekeknek, idén bővült többnapossá és került a zánkai táborba. A programra magyarországi köznevelési és egyházi, gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények jelentkezhettek – mondta.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a táborozók biztonságára, a megfelelő távolságtartásra, a maszkviselésre – hangsúlyozta a miniszter.
A téli programsorozat fő elemei, a cirkuszi előadás, a karácsonyi futam és a karácsonyi alkotóház. Mindezek mellett interaktív játszótér, bűvésztanoda és az első karácsony történetét bemutató kápolna várja a fiatalokat – ismertette.

Emlékeztetett: az Erzsébet-tábor indulása óta egymillió gyermeknek volt lehetősége a táborozásra.

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke elmondta, hogy – a nagyobb biztonság érdekében – a befogadható 3400 vendég helyett legfeljebb 1200 ember tartózkodik a tábor területén a karácsonyi programsorozat idején.