Több balatoni szolgáltató is elnyerte az Év Kutyabarát helye díjat

Az Év Kutyabarát helye kampány évről évre egyre sikeresebb, köszönhetően a kutyabarát filozófia terjedésének. Már hatodik alkalommal került megrendezésre a kampány, amelyre idén 127 regisztráció érkezett a 11 kategóriában. A díjazottak között balatoni pláza, cukrászda, kávézó és étterem is található. 

(Fotó: kutyabarat.hu)

Nemcsak a vendéglátó szektorban, turizmusban érzékelhető a kutyabarátság népszerűbbé válása, de egyre több munkahely is felismeri, hogy ha teheti, nagyon is érdemes kutyabaráttá válnia. A kampányban idén is ebben a kategóriában volt a legtöbb jelentkező, amely mutatja azt is, hogy a kutyáknak komoly szerepe lehet a munkahelyi morál javításában is – olvasható a kutyabarat.hu oldalon.

A Kutyabarát.hu csapata online felületein 2012 óta, a nyomtatott formában is elérhető Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Év Kutyabarát helye kampány.

A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden év októberében kiemelt figyelmet fordítsanak a kutyabarátságra, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítésére. Idén 11 kategóriában összesen 39 díj került kiosztásra. A közönségdíjakon túl a Kutyabarát.hu zsűri díját, valamint a kampány partnereinek díjait is átadták.

2019-ben üzletközpont kategóriában a Kutyabarát Balaton különdíját a siófoki Sió Pláza szerezte meg, cukrászda kategóriában a balatonlellei Márton cukrászdát, vidéki kávézó kategóriában a siófoki Cafe Maran-t, vidéki étterem kategóriában a vonyarcvashegyi Rétes Éttermet, panzió/vendégház kategóriában a badacsonyörsi Vánkost díjazták. Kutyabarát címet szerzett még a vászolyi Zománc Bisztrócska, a hévízi Bonvital Wellness & Gastro Hotel, valamint a kisapátiban működő taberna infinito is.