Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Pannon Várszínház a Tavaszi Fesztivált Veszprémben (MTI)

Márciusban két hétvégén – 12-13-án és 19-20-án – öt előadással rendezi meg a Tavaszi Fesztivált a Pannon Várszínház Veszprémben – jelentette be a teátrum igazgatója szerdán a bakonyi megyeszékhelyen.

 

Vándorfi László ismertetése szerint a két tavaszi hétvégén két vendégprodukciót – Hajdu Szabolcs és a Látókép Ensemble Kálmán-nap, valamint Venyige Sándor és a Veres 1 Színház Ne most, drágám! című darabjait -, a Pannon Várszínház repertoárjából pedig a Virágot Algernonnak, A Pál utcai fiúk és a Liliomfi című előadásokat láthatja a közönség.

Az igazgató hangsúlyozta: a színház idei évadja a 2023-as Európa kulturális fővárosa program évére való felkészülés jegyében telik, és ezt a célt szolgálja a tizenötödször megrendezendő Tavaszi Fesztivál is.

Venyige Sándor, Veres 1 Színház igazgatója kiemelte: teátrumuk a Pannon Várszínházhoz hasonlóan magánszínházként működik. Azért a Ne most, drágám! című produkcióval érkeznek Veszprémbe, mert ezzel nyitott 2014-ben a Veres 1 Színház, és máig a legsikeresebb darabjuk, amelynek nyáron már a századik előadására készülnek – mondta.

Varga Richárd, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. kulturális projektmenedzsere jelezte: bár a Tavaszi Fesztivál nem a kulturális fővárosi program támogatásával valósul meg, fontosnak tartják partnerintézményük rendezvényét, amely színesíti a város és a térség kulturális életét.