Tizennégy éves lány mentené meg az elfeledett balatoni zsidó temetőt (telex.hu)

Balatonfőkajár egy kis falu Balatonakarattya mellett. Mivel nem a tó partján fekszik, és nem is esik útba a Budapest–Balaton vonalon, nem számít kifejezetten híresnek a mai állapotában sem, de a település néhai zsidó közösségének története még kevésbé közismert. Van azonban egy 14 éves lány, aki a karantén alatt tavaly felfedezte magának a helyi zsidó temetőt, és azóta is kutatja a történetét, illetve a szívén viseli annak sorsát. Olyannyira, hogy fiatal kora ellenére megtalálta a módját annak, hogy pozitív változást lehessen elérni az elhagyatott temető ügyében.

„Erről fura lenne TikTokot csinálni” – mondja nekem a balatonfőkajári zsidó temetőben a 14 éves, most hetedikes Emma, mintha mi sem lenne természetesebb annál, mint hogy lassan egy éve blogot ír erről a helyszínről. Pedig önmagában az is érdekes, hogy egy tizenéves inkább blogol, és nem például Instagramra vagy épp TikTokra posztol, ha a neten szeretne megosztani egy történetet.

Erre azt mondja, amikor elkezdett utánaolvasni a temető történetének, eredetileg magának jegyzetelgetett. Aztán mivel alig talált a neten információt, szerette volna másokkal is megosztani azt, amit ő már összegyűjtött.

A cikk folytatása itt elolvasható.