Tiltott adatszerzéssel és gyermekpornográfiával vádolják a balatoni kukkolót (nepszava.hu)

Jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 52 éves férfi ellen, aki 17 vendégét figyelte meg fürdőszoba használat közben balatoni apartmanházában, amit rögzített is, valamint több adathordozóján gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt – számol be a nepszava.hu a Somogy Megyei Főügyészség közleményéről.

 

A vádirat szerint a vádlott tavaly elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben a fürdőszobában tartózkodnak.

Lyukakat fúrt az apartmanokat összekötő szervízfolyosó és a fürdőszobák közötti falba, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá, és 2019 áprilisa és júliusa között 17 sértettről készített felvételeket titokban, amikor a wc-t használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.

A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera. A kihívott fonyódi rendőrök lefoglalták a vádlott valamennyi adathordozóját, amelyeken 400-nál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak. Az ügyészség a vádlottal szemben – amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekményeket beismeri – 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.