Tihanyi fejlesztések: minőségi változás a félszigeten (veol.hu)

Minőségi változást jelent Tihany életében és idegenforgalmában a 172 millió forint fejlesztés, mely a rév környezetét érinti, érvelt a munkálatok mellett Tósoki Imre, a félsziget polgármestere – írja a veol.hu.

A polgármester szerint a beruházás nagyon jelentős Tihany életében, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezet fogadja az embereket, akik megérkeznek kompokkal a révbe. A balatoni hajózás, illetve a kompközlekedés reneszánszát éli, rendkívül népszerű, és különösen a nyári szezonban tömegek lépnek a révnél a félszigetre. Az első benyomás pedig meghatározó lehet a település idegenforgalmára nézve.

A tihanyi rév környezetének közlekedésbiztonsági fejlesztése című pályázatra a helyi önkormányzati tulajdonban lévő Tihany Félsziget Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumban pályázott. A projekt megvalósításhoz, a közutas társaság csaknem 32 millió forint, az önkormányzati cég pedig közel 140 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Ebből a pénzből a konzorcium szabályozta a tihanyi rév környezetét érintő járműforgalmat, illetve kialakított alternatív közlekedési lehetőségeket is. A fejlesztés érinti Tihany központjától a révbe vezető szakasz utolsó szelvényét.

Eszerint egyebek mellett a révnél lévő útelágazástól a part, illetve a piac felé 151 méter hosszan meghosszabbították és tovább építették a bicikli utat. Mindez a biztonságot szolgálja, mert a kerékpárosok ezentúl nem közúton és járdán közelítik meg a piacot. Emellett számukra 2 db fedett kerékpártárolót helyeztek el és 1 db pihenőt építettek ki. A munkálatok érintenek más területeket is, így felújították az út egyik sávját a Club Tihany északi bejáratától egészen a part menti út csatlakozásáig. A révnél lévő parkolónál szintén korszerűsítettek egy forgalmi sávot.

-A tihanyi révnél a közlekedés rendezésének köszönhetően javult a kompkikötő elérhetősége, illetve a déli partjára történő átjutás is, mindemellett tovább élénkülhet a térség vonzereje, illetve mobilitása, fogalmazott Tósoki Imre. A beruházás várhatóan január 31-re fejeződik be.