Tihanyban látványosan megnőtt a horgászok száma, a szemetelőké is (veol.hu)

A Balaton leghosszabb horgászható partszakaszával rendelkező Tihanyban az utóbbi időben látványosan megnőtt a horgászok száma. A helyi horgászegyesület elnöke három dolgot kért a horgászóktól: a kijelölt parkolókban hagyják az autóikat, a horgászhelyen ne építsenek oda nem illő árnyékolókat, és ne szemeteljenek.

 

– Ennyien talán még sosem horgásztak ezen a partszakaszon, mint a járványhelyzet idején, amikor több település is korlátozta a strandok, mólók, sétányok használatát, így kiszorultak a horgászok, akik erre a közel öt kilométeres partszakaszra összpontosultak. Május elsején, illetve a hétvégéken észrevehetően megnőtt a horgászok száma – nyilatkozta a Naplónak Urbancsok Zsolt, a Tihanyi Horgász Egyesület elnöke, aki bizakodóan tekint a jövőbe a haltelepítések miatt.

– Pontyot, keszeget is lehet fogni, kis csukákat is telepített a halgazdálkodási társaság, és a hírek szerint a süllőfészkeknél is jó volt az ívás – emeli ki a tihanyi egyesület elnöke. Ugyanakkor felhívja a horgászok figyelmét néhány helyi szabályra, amelynek betartása nagyon fontos azért, hogy a településen a továbbiakban is fennmaradhasson a horgászat lehetősége. Például, hogy a partszakaszon, a horgászhelyek mellett tilos megállni az autókkal, kivéve a ki- és bepakolás idejét. Ezért azt kérik a Tihanyba érkező horgászoktól, hogy a járműveiket hagyják a parkolókban.

Problémák merültek fel a több napig maradókkal, akik sátraznak vagy mindenféle tákolmányt építenek a horgászhelyük mellett. Ezt is szeretnék megszüntetni, és azt tanácsolják, hogy inkább az esztétikailag sokkal igényesebb, könnyen kezelhető gyári beülőket, napernyőket használják a szél, a nap és az eső ellen.

Gondot jelent a szemetelés is. A horgászszabályzatban is szerepel, hogy a szemetet össze kell szedni a horgászat megkezdése előtt, illetve a végén is szemétmentesen kell átadni a helyet. Ennek betartását a halőrök is figyelik, és büntethetik a szemetelőket. A Tihanyi Horgász Egyesület elnöke a programok kapcsán elmondta még, hogy a kialakult veszélyhelyzet miatt elmaradt áprilisban hagyományos szemétszedési akciójuk, és valószínűleg május végi, szintén hagyományos gyermek-horgászversenyüket sem rendezik meg idén – írja a veol.hu.