Tihany újra kinyitja kapuit (video)

A május 4-től életbe lépett kormányzati szabályozás értelmében újra fogadhatják a vendégeket a balatoni települések. Tihany polgármestere szerint a nyitás azonban csak fokozatosan, a járványügyi helyzet által megengedett módon és mértékben történhet meg. Ez azt jelenti, hogy a településen élők és a vendégek érdekében továbbra is fenntartanak bizonyos korlátozásokat, és kérik a látogatókat, hogy tartsák be a védekezés szabályait. 

Tihanyban ezután csak a kijelölt, központi parkolókban lehet parkolni, a helyi lakosok védelmének érdekében az alsóbb rendű utcákban a megállás és a parkolás továbbra is tilos marad – közölte közösségi oldalán a település polgármestere. Tósoki Imre kifejtette:  a vendéglátóhelyek csak szabadtéri teraszaikat, kerthelyiségeiket nyithatják meg, de itt is kötelező a védőtávolság betartása. Az éttermekben, cukrászdákban, presszókban a vendégek számára kézfertőtlenítő szereket helyeznek ki, a felszolgálók számára pedig kötelező a maszk viselése. Az üzletekben az eladóknak és a vásárlóknak is maszkot kell hordaniuk. A strandok kinyitnak, de mindenkit arra kérnek, hogy az előírt, másfél-kétméteres távolságot tartsák be – fogalmazott a polgármester. 

A természetjáróknak azt ajánlják, hogy a település külső parkolóiban tegyék le a gépjárműveiket; ezekről a helyekről a félsziget legszebb pontjai gyalog elérhetőek. Tósoki Imre kitért arra is, hogy a mostani könnyítésekkel a turisták mozgási lehetősége nő, de a helyi lakosok biztonsága és nyugalma érdekében kérik, hogy csak egyénileg jöjjenek Tihanyba, és tartsák be az óvintézkedéseket!

„A járvány megmutatta, hogy milyen sérülékeny az egészségünk és, hogy a tömegturizmusnak milyen veszélyei vannak. Tihany biztonságos hely; itt egyetlen koronavírusos megbetegedést sem regisztráltak. Szeretnénk, ha ez továbbra is így lenne. Visszavárjuk vendégeinket, de a korlátozásokat csak a járvány lezárulása után oldjuk fel teljes mértékben. Szeretnénk Tihany értékeit átmenteni a jövőbe, ami azt is jelenti, hogy a hangsúlyt a fenntartható, felelős turizmusra tesszük. Kérjük, legyenek ebben partnereink!” – áll Tósoki Imre bejegyzésében. 

Az újranyitás kapcsán a tihanyi vendéglátósok készítettek egy rövid filmet is, melyet a Tihanyi Apátság előtt forgattak.