Tihany: mogyorónyárson sült a paprikás kenyérhal (hirtv.hu)

A gardákat, azaz a „látott halakat” ünneplték ezen a hétvégén Tihanyban. A Gardáliát már 17. alkalommal rendezték meg a balatoni településen, hogy így állítsanak emléket a régi idők halászainak. A garda Tihany emblematikus hala, a falu címerében is szerepel. „Bizonyára van a mélyben igazi garda, és hogy mondjam, van a mélységben még igazi emberség”– hangzott el az apátságban, a hal és újbor áldásakor. 

 

A gardát már nem halásszák, a fesztiválra is csak a hagyomány kedvéért hoznak néhány darabot. Ez a ma már ritkaságszámba menő ragadozó hal nem könnyű préda. A tihanyi kút környékét a víz mélysége és az áramlások miatt kedveli. A gardát hívták kenyérhalnak, mert a helyiek fontos megélhetési forrása volt, de látott halnak is nevezték.

„Látott halnak azért, mert amikor már kellően hideg a Balatonnak a vize, akkor a tihanyi kútnál, itt a Tihanyi-félsziget környékén verődött össze november végén, december elején egyébként a gardaraj, és az úgynevezett látó emberek a magasabb pontokról jeleztek a vízen lévő halásztársaiknak, hogy hol, merre vonul a gardaraj, merre érdemes kivetni a hálót”– mesélte Tósoki Imre, Tihany polgármestere.  A halat és az újbort a tihanyi apátságban áldották meg, az ország számos borrendjeinek kíséretében.

A visszhang dombon látványos gardasütést tartottak, a halat paprikás sóval szórták meg. Akik kóstolták, azt mondják, ízletes hal, de nagyon sok a szálka benne.

„A nyársat vagy orgonából vagy mogyoróból csináljuk, mert ugye ennek az íze semleges. Tehát a halhoz nem ad hozzá semmi plusz ízt. A halat ugye megpucoljuk, oldalanként hetvenkétszer beirdaljuk”– mutatta meg a különlegességet Kántor Bálint. A gardafesztiválon a finom halak kóstolása mellett kézműves vásárt tartanak, a gyerekeket pedig népi játszótérrel várják – írja a hirtv.hu.