TIER e-rollerek szombattól Siófokon

A TIER nevű mikromobilitás vállalat 320 darab e-rollerrel Siófokon is elindítja közösségi rollermegosztó szolgáltatását. Magyarországon Budapest mellett Siófok a második város, ahol a felhasználók igénybe vehetik a járműveket. A Balaton-parti város vezetése számára is kiemelten fontos a környezet megóvása, ezért is kezdtek együttműködésbe a fenntartható szolgáltatást nyújtó TIER-rel. Az e-rollerek június 25-től lesznek bérelhetők Siófokon – áll a cég közleményében.

 

A siófoki városvezetés és a berlini szolgáltató közötti együttműködési megállapodás célja a gépkocsihasználat és a CO2-kibocsátás csökkentése, valamint a zöldebb és fenntarthatóbb közlekedés népszerűsítése.

Az elektromos rollerek 300 forintos feloldási díj és 70 forintos percdíj ellenében vehetők igénybe.

 

Cél a városi közlekedés tehermentesítése

A közlemény kitér arra is, hogy Budapesthez, Bécshez, Berlinhez és Párizshoz hasonlóan a TIER elektromos rollerjei a Balaton-parti településen is éjjel-nappal elérhetők lesznek, elsősorban a központi közlekedési csomópontok közelében, valamint Siófok forgalmasabb területein. A TIER rollerek használati feltételeit a helyi városvezetéssel szoros együttműködésben határozták meg, amelyeknek része egy kijelölt működési terület és a parkolásmentes zónák és a parkolóhelyek kialakítása is.

Célunk a városi közlekedés tehermentesítése, ezért Siófok város önkormányzatával együtt szeretnénk a TIER elektromos rollerekkel a helyi lakosok és a turisták számára is környezetbarát, károsanyagkibocsátás-mentes közlekedési alternatívát kínálni

– mondta Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere.

A TIER e-rollerek cserélhető akkumulátorral rendelkeznek és egy erre dedikált, teherbiciklikkel és elektromos furgonokkal közlekedő csapat gondoskodik üzemeltetésükről, így a rollereket nem szükséges napról napra a raktárakba szállítani akkumulátoraik újratöltéséhez. Az állandó alkalmazottakból álló helyi csapat a helyszínen gyorsan teljesen feltöltöttre cseréli a lemerült akkumulátorokat, ezáltal jelentősen csökkentve a szállítási költségeket és a károsanyag-kibocsátást. A TIER működési modelljének köszönhetően a vállalat 2020 januárjától folyamatosan klímasemlegesen üzemel.

 

Praktikus funkciók

A Siófokon elérhető TIER e-rollerek az utazási élmény fokozása érdekében számos praktikus funkcióval rendelkeznek. A széles, nagyméretű kerekek segítenek abban, hogy úthibák esetén, illetve keskeny utcákon is könnyen és biztonságosan irányítható legyen a roller. A felhasználók kényelmét és biztonságát szolgálják az olyan további extrák, mint a széles fellépő, a vezetéknélküli telefontöltő, a kettős dobfék és a hidraulikus felfüggesztés.

A TIER használatához a mobilalkalmazás letöltését követően a felhasználók az appban elérhető térképen kereshetik meg a hozzájuk legközelebb eső rollert, amelyet a kormányon található QR-kód beolvasásával tudnak aktiválni. Az utazás egy megfelelő parkolóhelyet keresve a kitámasztó lehajtásával, majd a TIER appban a „Használat befejezése” gomb megérintésével fejezhető be.

A feloldási díj 300 Ft, a rollerezés percdíja pedig 70 Ft. A fizetés bankkártyával és PayPalon keresztül egyaránt lehetséges. A TIER e-rollerek 2022. június 25-én érkeznek meg Siófokra.

 

 Biztonságos és fenntartható közlekedés Siófokon

A TIER elektromos rollerek rendelkeznek a piacon a leghosszabb élettartammal, és számos biztonsági funkcióval vannak felszerelve, amelyek a lehető legbiztonságosabb utazást teszik lehetővé a felhasználók számára. Minden TIER-utazás klímasemleges, és felelősségbiztosítással ellátott.

 

 ***

A TIER Mobility a világ vezető megosztott mikromobilitási szolgáltatója, amelynek küldetése „Change Mobility for Good”, vagyis maradandó pozitív hatás gyakorlása a közlekedésre. A TIER saját fejlesztésű energiahálózattal táplált elektromos járművek széles választékát kínálja az e-rollerektől az e-kerékpárokon át az e-robogókig. A vállalat ezzel segít csökkenteni a városok ráutaltságát az autók használatára.

A cég székhelye Berlinben található, és szolgáltatásai jelenleg 22 európai és közel-keleti ország több mint 240 városában érhetőek el. A TIER működése 2020 óta klímasemleges. (További információk: www.tier.app .)

(Fotó: TIER)