Tetten érték a siófoki betörőt (police.hu)

A siófoki rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a 34 éves balatonfenyvesi gyanúsítottat.

Az eljárás adatai alapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 26-án 3 óra 34 perckor bejelentés érkezett, hogy betörtek egy siófoki étterembe. A helyszínre érkező körzeti megbízottak tetten érték az épületből éppen távozni készülő betörőt, aki a rendőröket meglátva elfutott, miközben a zsákmányát is hátrahagyta. Az egyenruhások utána futottak, majd pár száz méter üldözés után elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók Sz. Pétert lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.