Tetőteraszos rendezvényközpont épül Zamárdiban (sonline.hu)

Különleges rendezvényközpontot szeretne Zamárdi megvalósítani közel a Balaton-parthoz. Csákovics Gyula elmondta: a turisztikai projekthez 350 millió forintot nyert az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP).

– A tervező elképzelését már véleményezte a képviselő-testület, most egy részletesebb, javított változatot várunk vissza – mondta Csákovics Gyula polgármester. – Remélhetőleg a munkálatok még az idén elkezdődhetnek és 2019-re elkészül a beruházás, ami az elmúlt időszak egyik legnagyobb Balaton-parti fejlesztése lesz.

– Zamárdi frekventált területén, a Bácskay utcában fekszik az a terület, ahol a tervet megvalósítanánk. A projektet szeretnénk összekötni egy teniszcentrum fejlesztéssel is, az ezzel kapcsolatos tárgyalások tavaly óta zajlanak a Magyar Tenisz Szövetséggel – mondta Csákovics Gyula.

A kétszer 150 négyzetméteresre tervezett földszintes rendezvényközpont különlegessége egy hatalmas tetőterasz lesz. Csákovics Gyula kiemelte, annyi rendezvény és esemény zajlik a nyári szezonban Zamárdiban, hogy szükségessé vált egy alternatív helyszín a Balaton-parton, ami rossz idő esetén helyet biztosíthat a programoknak.

A projekt száz százalékos pályázati forrásból valósulhat meg, az épület környezetének rendbetételét, a parkolók és a sétány kialakítását az önkormányzat saját forrásból vállalja.