Tervpályázatot írtak ki az MCC révfülöpi üdülőfejlesztésére (Építész Fórum)

A pályamunkáknak a meglévő épületállomány felújítására, átépítésére, valamint az új épületekre kidolgozott terveket kell tartalmazniuk, emellett várják a beépítetlen, szabad területekre vonatkozó hasznosítási javaslatokat, táj- és kertépítészeti terveket is. 

 

A Mathias Corvinus Collegium Alapítványhoz tartozó Pelso Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. nyílt, komplex táj- és kertépítészeti, építészeti tervpályázatot írt ki a révfülöpi Kacsajtosi út 1-3. szám alatt található ingatlanokra – derül ki a közbeszerzési értesítőből, melyet az Építész Fórum idéz.

Az elképzelések szerint az MCC elveinek, képzési elképzeléseinek megfelelő üdülőterületet alakítanának ki itt, illetve a hozzá kapcsolódó szálláshelyek, sportlétesítmények és szolgáltatóegységek átfogó fejlesztése is cél. A telkek összterülete több mint 107 ezer négyzetméter.

A tervezési feladat a meglévő épületállomány felújítására, átépítésére vonatkozó tervek elkészítése, a tervezett új épület(ek), építmények terveinek elkészítése, illetve az ingatlan beépítetlen, szabad területeire vonatkozó hasznosítási javaslat, táj- és kertépítészeti tervek készítése.
A leírásból az is kiderül, hogy az elavult, funkcióját vesztett épületeket elbontják.

A tervezett üdülőterületi épületegyüttesben az alábbi funkciókat kívánja az MCC megvalósítani:

  • szálláshelyek – 330-350 fő számára,
  • közösségi, oktatási terek – 300 fő diák számára, agora szabadtéri előadásokhoz, előadóterem és rendezvénytér, a szálláshelyeken meglévő közösségi helyiségek kapcsolódó fedett-nyitott terekkel,
  • étkeztetés – meglévő konyha és étterem épületének korszerűsítésével, 300 fő diák étkeztetése két turnusban,
  • adminisztráció – információs pont és ügyeleti rendszer, gyülekezők színtere; iroda és multimédiás szoba kb. 15-20 fő dolgozó számára, open-office jellegű irodatér kialakításával,
  • sport – szabadtéri csapatjátékokhoz sportpályák és tisztások kialakítása,
  • tárolás, egyéb – fejlesztő eszközök, sportszerek, kertészeti eszközök tárolására,
  • parkolás és megközelítés – a tervezett rendeltetésnek megfelelő számú parkoló és a megközelítés megtervezése, és
  • az ingatlan beépítetlen, szabad területeire vonatkozó hasznosítási javaslat készítése.

A pályaművek válogatásánál szempont lesz az MCC szellemiségéhez és a térszervezési elvekhez való kapcsolódás, értékelik továbbá a területrendezési koncepciót, az ingatlan megközelítési módját, a szomszédos ingatlanokkal és a Balatonnal való kapcsolatot, az építészeti karaktert és összhatást, az MCC táborozási, oktatási és közösségszervezési elveihez kapcsolódó funkcionális megfelelést, az anyaghasználatot, a fenntarthatóságot, valamint a kert- és tájépítészeti megoldásokat.

A pályaműveket szeptember 27-ig, 16 óráig lehet beadni. Díjazásra és megvételre összesen bruttó 40 millió forint áll rendelkezésre, a díj legnagyobb összege bruttó nyolcmillió forint lehet, a megvétel legkisebb összege pedig bruttó 800 ezer forint.

A bírálóbizottság elnöke Valentinyi Pál, az MCC főigazgatói kabinetvezetője és stratégiai igazgatója, társelnöke dr. Csóka Balázs építész. Tagja a Magyar Építész Kamara részéről Sándor János építész, Epres Róbert, Révfülöp főépítésze, Krizsán András DLA és Kálmán Ernő DLA építészek, Benedek Dóra és Kelemen Zsolt építészmérnökök, valamint számos, szavazati joggal nem rendelkező szakértő.