Tervezik a tihanyi lakótelepeket – tiltakozó helyiek (24.hu)

Tihanyban van a Balaton partján egy elhanyagolt, erdős-mocsaras terület, ahova a közeljövőben akár 500 lakással lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülhetnek. A fideszes polgármester vezette önkormányzat, miután jelentős területeket adott el magánbefektetőknek, növelte a beépíthetőséget. Tósoki Imre most közvetíteni próbál a tiltakozó helyiek és a befektetők között, bár a végső döntés már nem az ő kezében van – írja a 24.hu.

Augusztus 14-én a szervezők szerint mintegy 450 ember gyűlt össze a tihanyi révnél, hogy az úgynevezett Kenderföldeken tervezett beruházás ellen tüntessen. A demonstrációt a Révbe Érünk Egyesület szervezte, egy fiatal, párhónapos formáció, ami a szívén viseli e terület sorsát.

A Kenderföldek a Tihanyi-félsziget déli, valóban elvadult csücske, ami pár évtizede még egy mocsaras vidék volt, most már összefüggő erdő. Egy 22 hektáros területről beszélünk. Tulajdonjogilag igen tagolt a környék, van állami, önkormányzati és magántulajdonú része, mindegyikben közös, hogy szinte valamennyi területre van fejlesztési koncepció (lásd lentebbi térképünket). A közeli Club Tihany munkásszállójánál 2400 négyzetméteren 3 emeletes lakóházakat; egy szomszédos 5,4 hektáros területen ingatlanfejlesztők 22 épületben 388 lakásos lakóparkot és egy 120 szobás wellnessközpontot; a volt Lovarda helyén 2200 négyzetméteren körülbelül 110 lakást, valamint mélygarázsokat, mólót, illetve a Balaton Kapuja projekt keretében (ezt a civilek lényegében nem kifogásolják) látogatóközpontot és parkolókat alakítanának ki az erdős területen.

A Révbe Érünk Egyesület elnöke, D. Molnár György szerint Tihany mindegyik része megsínylené, ha lakótelepeket építenének a faluba, erre az egyetlen szabad terület jelenleg ugyanis épp egy összefüggő erdőség. „Ha tök üres lenne, akkor is rizikós lenne a beruházás” – mondja a 24.hu-nak a szervezet elnöke, aki szerint az összes projektet egybeszámítva legalább 500 új lakásról lehet szó, miközben Tihanyban 800-1000 állandó lakos, és 1500-2000 üdülőtulajdonos lehet.

A legnagyobb építkezés a Félsziget Resort Kft. tulajdonában álló 5,4 hektáros ingatlanon lenne, ahol ha nem is az eredetileg belengetett 388 lakásos komplexumot, de D. Molnár információi szerint továbbra is egy 340 lakásos lakóparkot terveznek, mélygarázzsal, szállodával. Az érintett területen 10,5 méteres építménymagasságot engedélyeztek, tehát akár négyszintes házakat is felhúzhatnak majd. A projekt tíz év alatt, több lépcsőben valósulna meg.

A szóban forgó 1841/23. helyrajzi számú ingatlan korábban az önkormányzaté volt, aztán egy cégbe apportálták azt, végül 2018-ban eladták. Az önkormányzat évek alatt, többször módosította a helyi építési szabályzatot, 20-ról 30 százalékra ugrott a beépíthetőség, 55-ről 40 százalékra csökkent a zöldfelület a területen. A terepszint alatti maximális beépítettség a tervezett mélygarázs miatt 20 százalékról 30 százalékra ugrott.

(Forrás: RÉVBE ÉRÜNK EGYESÜLET)

 

Az eredeti tervek szerint a tervezett 593 parkolóhelyből 339 került volna a mélygarázsba (ez egy mocsaras terület, szóval gyakorlatilag oldalról és alulról is víz övezné a garázst). Mindez sok fa kivágásával járna, több védett faj is veszélybe kerülhet, amiket amúgy a környezetvédelmi hatásvizsgálat is felsorol, majd mégis azt jelzi, hogy ennek ellenére semleges lesz a beruházás hatása az élővilágra.

Tósoki Imre, Tihany fideszes polgármestere augusztus 12-i videoüzenetében arról beszélt, hogy a magántulajdonú területeken az építési és környezetvédelmi hatóságok döntik el, mi épülhet. A Révbe Érünk Egyesület vezetője szerint az önkormányzat a lakossági tiltakozást érzékelve igyekszik közvetíteni a befektető és a civilek között, de a dolog innentől valóban nagyon nehéz. „Most már elég nehéz lenne azt mondani, hogy itt volt egy elfogadott beépítési szint, de most mégsem lehet annyit építeni” – mondta a 24.hu-nak D. Molnár György, aki szerint a polgármester jogilag nem is tud mit tenni. Az építési engedélyt a megyei kormányhivatal adja ki.

A civilek azt szeretnék, ha kétéves építési moratóriumot rendelnének el, és ezalatt döntenének arról, mi legyen a terület sorsa. „Több fideszes képviselő is mellettünk áll, támogatják az ügyünket” – jelentette ki D. Molnár György. A polgármester azonban – miként azt a civil szervezet vezetőjétől megtudtuk – nem tud döntést hozni a moratóriumról, csak akkor, ha minden érintett, tehát a beruházó is önként vállalja ezt.

A polgármester a 24.hu-nak írásban kifejtette, a beruházóban „van készség az egyeztetésre, a kompromisszumok keresésére”. Szerinte a Kenderföldek egy „lepusztult, elhanyagolt” térség most, ráadásul Tihanynak nagyon jó lenne egy egész évben működő, színvonalas szálloda, ennek jobban is örülnének, mint az apartmanoknak. Szerinte a 20 százalékos beépíthetőség miatt nem lesz túlépítve a környék, ráadásul az apartmanok tulajdonosai úgyis csak az év egy részében üdülnek majd itt, nem terhelik meg az infrastruktúrát. Hozzátette: a nemzeti park mellett mi is éberen figyelünk a környezet megóvására, sőt minőségének javítására is.

 (Fotó: Marjai János/ 24.HU)

A Félsziget Resort a 24.hu-nak kiemelte, hogy a telek több évtizede építési teleknek számít, ahol minden szabályozást betartva fognak építkezni. „A tervezés még folyamatban van, a tervekről az önkormányzattal és az illetékes hatóságokkal is konzultálunk” – írták. Az építéskor figyelembe veszik majd, hogy Tihany forgalmi terhelése elég nagy nyáron, de az építési hulladékoktól is megtisztítják majd a területet, fákat fognak telepíteni. Az üzemeltetéshez fog kapcsolódni a megújuló energiaforrások, valamint az összegyűjtött esővíz öntözési használata is.

A lakóparkot egy olyan területen át lehetne megközelíteni a Balaton felől, ami most egy önkormányzati tulajdonú mocsár, Tósoki Imre polgármester szerint nem védett. D. Molnár György szerint viszont ez egy védett nádas, aminek átminősítésére elindítottak bár egy eljárást, a civilek azonban ezt megakasztották. Bíznak benne, ha a közvetlenül partmenti területet sikerül megvédeniük, az egész lakópark eladhatósága csökkenne, és ez önmérsékletre sarkallhatná a beruházót. Így összegezte a helyzetet a Révbe Érünk Egyesület elnöke:

Abban bízunk, hogy a beruházók olyan emberek, akik nemcsak a profitmaximalizálásban érdekeltek, hanem abban is, hogy amit ők csinálnak, arra évtizedek múltán is büszkék tudnak majd lenni.

Az önkormányzat által beépítésre ítélt terület a tihanyi kikötő mellett  (Fotó: Marjai János/ 24.HU)

Gazdasági épületként vett úszómedencés nyaraló

A tihanyi önkormányzatban kifüggesztett szerződés alapján hivatalosan úgy tűnhet, Mészáros Lőrinc üzlettársa, Keszthelyi Erik augusztusban hatalmas összeget fordított arra, hogy megvásároljon egy kisebb méretű mezőgazdasági területet a település külterületén. A dokumentum szerint a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója 2,33 millió eurót fizetett egy 2500 négyzetméteres ingatlanért, amely szántó, szőlő- és fásított földterületekből áll, valamint gazdasági épület is található rajta. A valóságban Keszthelyi Erik nem mezőgazdasági területre költötte a több mint 810 millió forintnak megfelelő összeget, amint arról a Klubrádió is beszámolt, hanem egy fullpanorámás, a félsziget csúcsára és a Balaton két partja között közlekedő kompjáratra letekintő nyaralóra.

A 24.hu által készített felvételeken az látszik, hogy a Club Tihany feletti hegyoldalon fekvő, erdővel övezett területen nyoma sincs szántóföldnek vagy mezőgazdasági művelésnek, hanem négy-öt gépkocsi számára is megfelelő méretű autóbeálló, egy nagy épületegyüttes, napozó terasz és egy jelentős méretű úszómedence található rajta.

Megkérdeztük Keszthelyi Eriket, hogy vannak-e szabályos engedélyei a gazdasági épületként nyilvántartott nyaralónak, illetve hogy a valóságban mik a paraméterei a telken található objektumoknak, választ azonban nem kaptunk. Tósoki Imre tihanyi polgármester azt írta kérdésünkre, hogy a művelést nem ellenőrizheti, az építési ügyekben pedig már jó ideje nincs hatásköre az önkormányzatnak. Szerinte „az épület jogszerűen létesült”, de „ebben a témában a kormányhivatal jár el”. A Veszprém megyei kormányhivatal viszont nem reagált a megkeresésre.

 (Fotó: Marjai János/ 24.HU)

Tavaly egyébként Mészáros Lőrinc is hasonló módszerrel szerzett meg a településen egy luxus nyaralót. A felcsúti milliárdosnak azonban a 444.hu cikke szerint csak 525 millió forintot kellett fizetnie az óvári részen található medencés házért, amelyet hivatalosan gyümölcsösként tartanak nyilván.

Kockázatitőke- és ingatlanbefektető

Az 5,4 hektáros kenderföldi terület sorsa és háttere igen kusza, ennek még áprilisban szentelt részletes cikket az Átlátszó. A lap arról írt, hogy a telek sokáig önkormányzati tulajdon volt, majd Tihany megalapította a Félsziget Resort Ingatlanfejlesztő és Szálloda Hasznosító Kft.-t, aminek többségi tulajdonosa lett (a másik tulajdonrész a Járosi Tamás tulajdonolta Félsziget Villapark Zrt.-é lett). 2018-ban aztán mind az önkormányzat, mind Járosi kiszálltak, 746 millió forintért az Omega 99 Ingatlanforgalmazó Kft. vette meg a Félsziget Resort 51 százalékát, a maradék ugyan maradt a Félsziget Villaparknál, de ott új tulajdonosként megjelent Nyíri Viktor kockázatitőke-befektető és Futó Péter ingatlanbefektető (utóbbi érdekeltsége az ingatlanfejlesztő Futureal-Cordia is) – írja a 24.hu.

.