Épül az új szaunavilág és tengervizes medence is lesz Zalakaroson (termalfurdo.hu)

Sós vizű medencével bővül a Zalakarosi Fürdő, amely egy vadonatúj szaunaparkkal is gazdagodik az év végéig.

Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a Zalakarosi Fürdőben a gyógycentrum kupolás medencetere teljes körű rekonstrukción esik át. A Kanizsa TV legutóbbi tudósításából kiderül, hogy a fürdő 25 éves, ikonikus épületegyüttesének felújítása jó ütemben halad. A 2018 októberében kezdődött felújítás során megőrzik az épületrész egyedi atmoszféráját, formavilágát, eredeti stílusjegyeit, de új tetőszerkezet épül, kicserélik a nyílászárókat, új burkolatot alakítanak ki, és megújul a fogadótér és az ahhoz tartozó vizesblokkok is. A felújítás a gyógycentrummal közvetlen kapcsolatban álló gyógykertre is kiterjed. A tervek szerint, mindezekkel nyárra készülnek el.

A helyi televíziónak Cziráki László, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója egy népszerűnek remélt újdonságról is beszámolt. Nyilatkozatában elmondta, hogy a medencetérben egy sós vizű medencét fognak kialakítani, ami gyakorlatilag egy tengervizes medence lesz. Emellett februárban elkezdődik az új, exkluzív szaunavilág építése is, ami 2019 végén lesz elérhető a vendégek számára.

A felújítás alatt a gyógycentrum medencecsarnoka és a gyógykert nem látogatható, a fürdő egyéb részlegei azonban zavartalanul működnek. Idén először a strand gyógymedencéjét télen is lehet használni.

Mindezeken túl a három csillagos fürdőhotel megújítását is nemsokára elkezdik Zalakaroson.