Téma volt a parlamentben az akali nádirtás (mti)

A parlament hétfői ülésén egy ellenzéki képviselő arra kérdezett rá, hogyan kíván a kormány gátat szabni a Balaton-parti természetkárosításnak, felidézve, hogy Balatonakali partjainál a fokozottan védett nádast jelentős mértékben kiirtották – az MTI tudósítása szerint.

Az ellenzéki képviselő azt mondta, Balatonakalin az idén tavasszal napvilágot látott eset után is olyan tevékenységet végeztek az érintett területen, amely valószínűsíti, hogy az okozott természetkárosítást nem szándékoznak helyre állítani, erre utal a kiszabott bírság is.

Farkas Sándor, az agrártárca államtitkára elmondta: a nádirtás lakossági bejelentése után a természetvédelmi hatóságként eljáró Veszprémi Járási Hivatal azonnal helyszíni szemlét tartott. Rámutatott: a Balaton medrének területe egyes helyeken a partszakaszok is, a Natura 2000 természetvédelmi előírások hatálya alá esik. A vonatkozó kormányrendelet alapján a nádgazdálkodással kapcsolatos, és egyéb tevékenység csak természetvédelmi hatóság engedélyével végezhet. A helyszíni szemle során a hatóságnak az érintett ingatlanfejlesztő cég képviselői a nádirtásra vonatkozó engedélyt nem tudtak bemutatni, ezért azonnali hatállyal eltiltották a céget minden “mechanikai beavatkozástól.”

Ezek megszegése esetére bírság kiszabását írták elő, az eddigi tevékenység miatt egymilliós bírságot szabtak ki és helyreállításra kötelezték az ingatlanfejlesztő céget.

A balatonakali nádirtásról írt korábbi cikk itt olvasható.