Telt ház a lellei Fuss Neki futófesztiválon

Minden eddiginél többen, mintegy 1200-an állnak rajthoz április 27-én, Balatonlellén a 3. City Cartel Fuss Neki félmaraton és futófesztiválon – áll a szervezők közleményében.

A jelentkezők öt táv közül választhattak, a kutyabarát futamon kettő, a hobbi távon három kilómétert, mig a tapasztaltabbak negyed és félmaratonra is jelentkezhettek. Gondoltunk a gyermekekre is, nekik nyolcszáz métert kell majd teljesíteniük. A cél az egészséges életmód, a mozgás és a tavaszi Balaton népszerűsítése.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Fuss Neki futófesztivál Balatonlellén, az idei évben a nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett hosszabbítani a nevezést. Az ország legtávolabbi pontjain túl a vajdaságból, Erdélyből a felvidékről, sőt Ausztriából és Németországból is érkeznek résztvevők.

A tavalyi évtől kezdődően a Fuss Neki egyesület már három “versenyt” szervez a Balaton déli partján. A tavaszi futófesztivált követően nyár végén is várják az érdeklődőket a második Beach Run – mezítlábas strandi futófesztiválon, ahol a térdig érő vízben és a lidós partszakaszon teljesíthetik a távokat a résztvevők. Tavaly hatalmas sikere volt a rendezvénynek, a megnövekedett érdeklődés következtében idén már két nap, augusztus 24-én és 25-én is várják a résztvevőket! Nevezni a beachrun.hu weboldalon lehet!