Télen kevesebb a vendég, de népszerű a Balaton (zaol.hu)

Bármennyire is meglepő lehet első olvasatra, de leginkább túraútvonalak iránt érdeklődnek azok a vendégek, akik télen, január első napjaiban pihennek a Balatonnál – írja a zaol.hu.

Már jó ideje hangoztatott terv, hogy nem a nyári szezon meghosszabbítására van szükség a Balatonnál, hanem új szezonok, például a téli megteremtésére. A decemberi ünnepek idején nyarat idéző teltházas vendégforgalom volt a hotelekben, január elején jóval kevesebb vendég pihen.

– Lecsendesedett ez az időszak, de ennek ellenére meglepő módon kedden és szerdán is jelentős számú olasz vendég érkezett, gyerekekkel együtt. Ők vagy hosszabbították az ünnepi ittlétet vagy már az új évben érkeztek – szólt az érdeklődőkről a keszthelyi Tourinform munkatársa Zámbóné Hajdu Andrea. Míg nyáron naponta körülbelül 100, ilyenkor 25-30 érdeklődő tér be a turisztikai irodába.

– Nagyon hiányzik a melegvizes fürdő, a wellness – ilyen lehetőség nincsen a városban- emelte ki a szakember. A vendégek most főként látnivalók és programlehetőségek iránt érdeklődnek. A színház rendezvényeit és térség hamarosan kezdődő farsangi eseményeit tudják ajánlani. A téli időszakban is a leginkább keresett látnivaló a Festetics-kastély. Tóhné Mezőfi Agáta programmenedzser elmondta: decemberben, az ünnepek között jelentős volt a vendégforgalom. Most, a közelgő pravoszláv karácsony idején sok a Hévízen pihenő, s onnan érkező vendég.

–Decemberben mintegy 6500 látogató érkezett, januárban a korábbi évek adatai alapján körülbelül ennek fele. Egy-egy forgalmas nyári hónapban 45-50 ezer fő feletti a forgalom- mondta az évente több mint 200 ezer látogatót fogadó múzeum programmenedzsere.

A Balaton nem fagyott be, de korcsolyázni. Keszthelyen, a Balaton-parti jégpálya használata ingyenes, hétköznaponként délutántól-este, hétvégente egész nap nyitva tart.

Horváth Tamás, a vonyarcvashegyi Tourinform vezetője is arról szólt, hogy a fürdőhelyek és a wellnesszolgáltatások keresettek, de több programra és szabadidős lehetőségre lenne szükség.

-Új téli szezont úgy lehet teremteni, ha az infrastrukturális fejlesztések megvalósulnának: például jégpályák épülnének. A Balaton befagyása kiszámíthatatlan, erre nehéz építeni- mondta az irodavezető, hozzátéve, hogy ilyenkor leginkább túrázók térnének be hozzájuk.

A gyenesdiási Tourinform iroda munkatársai is leginkább túrázókkal találkoznak.

– Akik ilyenkor elindulnak túrázni, céltudatosabbak, bátrabbak, rutinosak: a hosszabb útvonalakat keresik. Bár az időjárás miatt és hogy korán sötétedik, korlátozottabbak a lehetőségek, mint egy nyári hosszú napon. Közepes: 2-3 órás túrákat keresnek – mondta a lapnak Kovács Judit irodavezető.

Teljes cikk fotókkal ITT.