Tapolca–Szigliget közötti kerékpárút: problémák és megoldások (veol.hu)

A nyár folyamán Raposka település képviselő-testületének kezdeményezésére a szigligeti önkormányzat átvette a Tapolca–Szigliget közötti kerékpárút gesztori feladatait, amit több mint egy évig látott el. Az azóta történtekről, a kerékpárúttal kapcsolatos fejleményekről kérdezte a veol.hu Balassa Balázst, Szigliget polgármesterét.

Szigliget képviselő-testületét a döntés meghozatalakor az vezérelte, hogy a térségben élők régi, kerékpárúttal kapcsolatos vágya megvalósuljon.

– Ezt a döntést annak ellenére hoztuk, hogy láttuk, még nagyon az út elején járunk. Megváltozott az eredeti nyomvonal, aminek több oka volt. A Tapolca és Szigliget közötti főút mellé tervezett kerékpárút nyomvonalát sem tartottuk megfelelőnek, ezenkívül pedig a költségvonzata előreláthatólag magasabb volt, mint a forrás. Az új nyomvonal a Kisapáti úton halad, majd a Szent György-hegy érintésével lemegy Raposka központjába. Innen áthalad Hegymagasra, a Tapolca patak partján végighaladva csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz. Ennek a nyomvonalnak műszakilag a legproblémásabb szakasza a patakpart ingoványos talaja. Viszont úgy gondoljuk, hogy az a miliő, az a hangulat, ami az itt kerékpározókat majd fogadja, megéri ezt a plusz „fejfájást” – mondta Szigliget polgármestere.

– Nagyon fontos, hogy együtt tudjunk gondolkodni a terület kezelőivel, tulajdonosaival, hiszen a nyomvonal több állami tulajdont érint. Az előzetesen tervezett nyomvonallal ellentétben nem tartalmaz magáningatlanokat, melyek megvásárlása, kisajátítása újabb pluszköltségeket venne igénybe, illetve a kisajátítás folyamata is meghosszabbíthatná a projekt idejét. Előzetes tárgyalások alapján az elmúlt hónapokban azt tapasztaltam, hogy a kezelők is partnerek, ami megnyugtató számunkra. Mióta átvettük a gesztorságot, sikerült komoly lépéseket tennünk. Kiválasztottuk a projektmenedzsert, és az eddig elvesztegetett időből talán tudunk valamit visszahozni azáltal, hogy a több elemből álló tervezési folyamatot egy csomagként írtuk ki. A pályáztatás eredményeképpen már adott a tervező cég.

Az előkészítésben komoly szakmai segítséget kaptunk a Kerékpáros Magyarország Szövetségtől és annak alelnökétől, Németh Zsolttól.

Jelenleg még nem látjuk a tervek, a szükséges műszaki tartalom hiányában, hogy a rendelkezésre álló forrásból meg tudjuk-e valósítani a fejlesztést, illetve a tervezett határidők elegendők lesznek-e, ezért megkerestük Fenyvesi Zoltánt, hogy a továbbiakban is segítse a projekt megvalósítását. Az ország­gyűlési képviselőnek komoly szerepe volt abban, hogy a forrást elnyerte a négy település, és azóta is bábáskodik a projekt felett. Sajnos ez alatt a rövid idő alatt, amióta mi vagyunk a gesztorok, világossá vált számomra, hogy nagyon sok időt elvesztegettünk a projekt előkészítése kapcsán. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden szereplő számára egyformán fontos volt a projekt megvalósítása. Talán ennek is köszönhető, hogy Raposka polgármestere segítséget kért tőlem, bízva abban, hogy kapcsolatrendszerem, nagyobb projektekben megmutatkozó tapasztalatom, hivatali hátterem felgyorsítja a folyamatot – tette hozzá Balassa Balázs.