Tanösvénnyel gazdagodott Balatonszemes (sonline.hu)

Hétvégétől tanösvényen juthatunk a pálosok egykori kolostorához Balatonszemesen. Az egykori kolostort az 1300-as évek elején alapították, majd a szerzetesek a török hódoltság idején elmenekültek Balatonszemesről. 

Pálos agapét rendeztek a hétvégén Balatonszemesen, megemlékezve arról, hogy öt évvel ezelőtt a régészek a XIV. századi működő pálos rendi szerzetesek szentélyének alapkövét tárták fel a Barát-dűlőben – írja a sonline.hu.

Arról, hogy mennyien éltek itt, továbbá a kolostor belső életéről nagyon keveset tudni, ugyanis az okleveleken csak az szerepel, hogy milyen szántókat és legelőket birtokoltak. A kolostor épületének maradványai azonban jelentős kulturális és turisztikai értéket képviselnek, ezért készülhetett el egy hozzájuk vezető tanösvény az Agrárminisztérium támogatásával. Szombaton az ünnepélyes megnyitó a bagódombi kempingnél vette kezdetét, majd átadták az emlékhelyhez vezető útszakaszt. Egyházi áldást kapott az ösvény az Özséb táblánál, majd konferenciát tartottak a feltárásról. Végh András ásatásvezető tartott előadást, Győrfi Szabolcs atya pedig a kutatásokat pálos szemmel mutatta be. A pálos rend életéről és történetéről is szó esett.

A tanösvényt a Magyar Nordic Walking Országos Sportszövetség sportolói nyomban birtokba vették. A hét kilométeres távnak 18-an vágtak neki, a balatoniakon kívül Szlovákiából és Németországból is érkeztek indulók.