Támad a szőlőkabóca (somogytv.hu)

Három éves növényegészségügyi zárlatot rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a balatonboglári borvidék egyes részeire. A szakértők az említett területeken kimutatták az aranyszínű sárgaság fitoplazmáját, amelyeket az amerikai szőlőkabóca terjeszt.

 

A kijelölt szőlőtőkéket a gazdáknak ki kell vágniuk, s emellett az elkövetkező években oltványt sem adhatnak el. A borászok úgy vélik: nagyobb állami támogatásra lenne szükség a vírus elleni védekezéshez.

Tóth István, növényvédelmi szakmérnök:” A fehér szőlő levelének ez a háromszög alakba való bekanalasodása, ez egy jellemző tünete, alul pedig a kék szőlőknek. Az amerikai szőlőkabóca terjeszti, amit 2006-tól van jelen a térségben. Karantén kártevő, az Európai Unió karantén listáján szerepel, így a magyar hatóságok is természetesen megfelelő jogszabályokban ezt érvényesítik. Rendkívül veszedelmes kártevő, kórokozóról van szó. A cél az, hogy megakadályozzuk azt, hogy ez nagy mértékben elterjedjen.

Pócz József, borász, Pócz Pincészet: “Nálam is kijelöltek a növényvédő állomás szakemberei néhány tőkét, ez nem túl sok, talán 3-5 tőkéről van szó összességében és gyakorlatilag más-más fajtákban. Egy rizling szilváni ültetvényben és egy sárgamuskotály ültetvényben találtak.” Az európai szőlőfajták nagy része érzékeny az amerikai szőlőkabóca által terjesztett fitoplamzára – tette hozzá Pócz József. Egyelőre vizuális vizsgálatokat végeztek a balatonboglári borvidéken a szakemberek, a laboratóriumi vizsgálatok azonban még hátra vannak. Így a borászoknak várniuk kell az eredményre. Pócz József azt mondja, mivel csak néhány tucat szőlőtőkéről van szó, egyelőre nem lehet nagy mértékű kárról beszélni. Egyelőre a szaporítóanyag-termesztőknek okoz igazán gondot a karantén, mivel erről a területről szaporítóanyagot nem lehet forgalmazni.

Pócz József a vírus elleni védelemben látja a megoldást. A szakember azt mondja: a speciális növényvédő szer és az olajos mosás rengeteg pénzt emészt fel, ezért lenne szükség több állami támogatásra. Ez az országnak is megérné, mert ha nagy mértékben elterjed a betegség, akkor a kár jóval nagyobb lesz.

Az amerikai szőlőkabóca elterjedésének másik oka, hogy sok az elhanyagolt szőlőültetvény, ezek a területek pedig kedvelt szaporodó helyei a kártevőknek.