Nemzetközi szakértők: a klímaváltozásnak „elsöprő szerepe” volt a júliusi hőhullámokban (MTI)

Az emberiség által előidézett éghajlatváltozásnak „elsöprő” szerepe volt az Észak-Amerikában, Európában és Kínában tapasztalt hőhullámokban – derült ki a World Weather Attribution (WWA) nevű nemzetközi tudományos kezdeményezés klímaszakértőinek kedden Szingapúrban közzétett tanulmányából.

Bővebben…

Súlyosbodik az aszály, a vízügy országosan összehangolja a vízhiány elleni készültséget

Ma reggel 8 órától a vízhiány elleni védekezési készültség keretében megkezdte működését a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT). Erre a megnövekedett vízigények kielégítésének országos összehangolásához van szükség. Ennek keretében kezdeményezték kiegyenlített, összehangolt vízhasználat és öntözési menetrend kialakítását az érintett igénylők bevonásával – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdai közleményében. 

Bővebben…

Egyre több helyen kell készültséget elrendelni vízhiány miatt

Már 8 vízügyi igazgatóság területén kellett I., illetve II. fokú készültséget elrendelni a tartósan vízhiányos időszak miatt. Erre azért volt szükség, mert a vízügy aszálymonitoring hálózatának adatai alapján az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány, és a következő napokban érkező csapadék sem hozhat számottevő javulást – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményében.

Bővebben…

A víz világnapja: a vízhiány már a Föld népességének egynegyedét érinti

A Föld népességének egynegyede nem jut hozzá tiszta vízhez – hívta fel a figyelmet Josep Borrell az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője és Virginijus Sinkevicius környezetért, óceánokért és halászatért felelős uniós biztos, a víz nemzetközi világnapja alkalmából közzétett nyilatkozatában.

Bővebben…