Klasszikus hajók versenye és veterán autók felvonulása a Balatonon

Immáron huszonnegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án, Tabu Kupa néven a klasszikus vitorláshajóknak szóló versenyt Balatonkenesén, amihez hagyományosan Old Timer autóstúra is társul. A Bujtor Istvánnak emléket állító regattát megelőző napon, vagyis pénteken a veterán járművek Alsóörs – Balatonfüred – Dörgicse – Tihany – Balatonkenese útvonalon haladnak majd – közölték a szervezők.

(Fotó: Tabu Team)

Bővebben…

Sikeres volt az idei Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen (likebalaton.hu)

Mind szakmailag, mind a programkínálat és az érdeklődők számát tekintve csúcsokat döntött a XI. Bujtor István Filmfesztivál. Első filmes rendezők nemzetközi porondon is esélyes filmjei vitték el a Bujtor-díjat, az Oscar-díjas Deák Kristóf több kategóriában is aratott új filmjével, ismert művészek látogattak el sok ezer néző előtt a filmes seregszemlére egy hét leforgása alatt. De több ezer embert vonzottak a koncertek, a színházi előadások, a retro utcabál és a veterán autós találkozó is Balatonszemesen.

Bővebben…

Bujtor István emlékére ismét ellepik a klasszikusok a Balatont (vitorlazzitthon.hu)

Immáron 22. éve rendezik meg a klasszikus vitorláshajóknak szóló versenyt Balatonkenesén, amihez hagyományosan Old Timer autóstúra is társul. Az idei esztendőben a Bujtor Istvánnak emléket állító regattát megelőző napon, a veterán járművek Alsóörs, Balatonfüred és Tihany után Balatonszemesre, a Bujtor István Filmfesztivál zárónapjára látogatnak, ezzel is tisztelegve a színész-vitorlázó emléke előtt. A verseny napján pedig ismét több klasszikus faépítésű hajót csodálhatunk a Balatonkenese – Balatonalmádi – Balatonkenese – Balatonaliga – Balatonkenese útvonalon.  Dr. Kollár Lajossal a Tabu Kupa ötletgazdájával és főszervezőjével, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökével a Vitorlázz Itthon készített interjút. 

Bővebben…

A hétvégén ellepik a veterán járművek a vizet és a szárazföldet egyaránt

Augusztus 17-én Balatonkenesén rendezik meg immáron huszonegyedik alkalommal a Tabu Kupa Bujtor István Emlékversenyt. Az esemény idén is a színésznek állít emléket. A klasszikus hajók összecsapását egy különleges prológ előzi meg pénteken, melyen különleges és ritka veterán autók vonulnak fel Balatonfüred – Tihany – Dörgicse – Balatonkenese útvonalon. Az esemény nyitányaként ismét megkoszorúzzák Bujtor István szobrát a balatonfüredi Vitorlás téren. 

Fotó: Tabu Team

Bővebben…