Főúri szállóból szocreál diszkó lett, azóta senki nem nyúlt hozzá: gazlepte az egykori luxushotel Fonyódon (blikk.hu)

Közel harminc éve, a kilencvenes évek elején zárt be az egykor szebb napokat is látott fonyódi Sirály Szálló, a festői kilátással rendelkező ikonikus épületről pedig túlzás nélkül állítható, hogy azóta az enyészeté lett – írja a blikk.hu. Pedig két évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy az ingatlan tulajdonosa jelentős pályázati forrásból újjáépítené, látszólag ebből ez idáig azonban nem valósult meg semmi. (A HírBalaton itt számolt be a szálló korábbi megmentési terveiről, és állapotáról fotókkal.) A tulajdonos a felújítás engedélyére vár.

Mintha Csernoblit látnánk, pedig ez Fonyód / Fotó: Grnák László

A híres fonyódi magaspart és villasor végén régóta így néz ki a Sirály Szálló (Fotó: Grnák László(blikk.hu)

Feltámasztják a fonyódi kísértet-szállót, megújulhat a Sirály

Pályázati pénzből megújulhat Fonyód több évtizede lakatlanul pusztuló, magánkézben lévő Sirály Szállója, amit még Zichy Béla gróf építtetett 1905-ben. A hegy oldalában épült szálló hajdan a társasági élet központja volt, tartották itt fonyódi Anna-bált is, majd az 1960-as években történt szocreál átépítés után mintegy három évtizedig, a bezárásáig szórakozóhelyként, étteremként, diszkóként működött.

Bővebben…