Újabb 400 millió forintot fordítanak a siófoki Rózsakertre (siofok.hu)

Több mint 300 millió forintból (272 millió forint kormányzati támogatás az iparűzésiadó-elvonás miatti kompenzációként, illetve 70 millió forint városi önerő) az idei főszezonra újult meg a Rózsakert, ez volt a tervezett megújítás második üteme (az első ütem tavaly városi önerőből készült el, az úgynevezett panorámaadóból befolyt pluszforintokból és az idei önerőt is ebből tette hozzá a város), de persze mindenki láthatja, hogy ezzel még nem fejeződött be a nyári főváros Balaton felőli kapujának megújulása. A harmadik ütemben a Rózsakert keleti felére kerül majd sor, a Rózsakert déli oldalán futó Isztria sétány megújulásával együtt.

Bővebben…

Több mint 400 millió forintból újult meg Siófok kikötőjének Rózsakertje (siofok.hu)

Újra méltó Balaton-felőli kapuja a Rózsakert a nyár fővárosának

(Fotó: Facebook/Siófoki Hírek)

Bővebben…

Újabb vitorlázónak állítanak emléket Balatonfüreden

Folytatva egy nemes hagyományt a 2022. évi Vitorlabontó ünnepség alkalmával egy újabb kiváló vitorlázónak, Tolnay Kálmán Lászlónak állítanak méltó emléket Balatonfüreden a Rózsakertben, a Halász-Révész szoborhoz vezető út melletti vitorlázás táblasoron. A tábla elhelyezése közadakozásból valósul meg a Balatonfüred Város Közalapítvány lebonyolításában. 

Bővebben…

Megújul a Rózsakert és a régi könyvtár Siófokon (siofok.hu)

Megtörtént a kivitelező kiválasztása (a siófoki székhelyű JSP Építő Kft.), áprilisban indulhat a rég várt, hat hónapig tartó beruházás: civilház lesz a régi könyvtárból – jelentette be dr. Lengyel Róbert polgármester. Indul a Rózsakert-fejlesztés második és harmadik üteme is, a kivitelező Siókom Nkft. átvette a területet és a nyári szezonra 5600 rózsatő kerül az új rózsaágyásokba, ezen kívül pergolákat, egynyári virágágyásokat, szökőkutat alakítanak ki, s térvilágítás is készül. A 272 milliós kormányzati támogatáshoz (az iparűzésiadó-elvonás kompenzálására kapta ezt Siófok) a város 70 millió forintnyi önerőt tesz hozzá. 

Bővebben…

Siófok köszönetet mond a belügyi tárcának, és jegyzőt keres

A siófoki önkormányzat kérésére a Belügyminisztérium hozzájárult, hogy a város ne írjon ki közbeszerzést a Rózsakertje 270 millió forintos támogatásból elvégezhető felújítására, hanem saját cégével végeztesse el a munkát. A város új jegyzőt keres, a kiírt pályázatra december 10-ig lehet jelentkezni – derül ki dr. Lengyel Róbert polgármester Facebook bejegyzéséből. 

Bővebben…

A panorámaadót a Rózsakertre költötte Siófok (siofok.hu)

A panorámáadóból (tavaly óta a közvetlen vízparttal rendelkező ingatlanok tulajdonosai fizetnek megemelt építményadót) 2020-ban befolyt 80 millió forintot a Rózsakert felújításának első ütemére fordította a siófoki önkormányzat, a városvezetés korábban tett ígéretének megfelelően (a bevételt mindig a Balaton-parti területek fejlesztésére költik). Ennél azonban többe, 94 millió forintba került az első ütem, melynek átadóját csütörtökön tartották.

Bővebben…

Elkezdődött a siófoki Rózsakert megújítása (siofoki-hirek.hu)

A képviselő-testület döntése nyomán, pályázati pénz híján önerőből újítja meg Siófok, a vízpartján található Rózsakertet. Dr. Lengyel Róbert polgármester arról tájékoztatott: a felújítás elkezdődött. Az eredeti tervekhez képest némi csúszással, mert az első közbeszerzési eljárás során olyan magas összegű ajánlatok érkeztek e munkálatokra, hogy inkább újra kiírták a tendert. A 2. körben mintegy 13 millióval alacsonyabb összegű ajánlattal jelentkező kivitelezővel szerződött az önkormányzat, 93,5 millió forintra – írja a siofoki-hirek.hu.

Bővebben…