Hőség – Ovádi Péter: figyeljünk állatainkra! (MTI)

Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos „arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére”. Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak háziállataik és a környezetükben élő állatok védelmére.

Bővebben…

Elsőként a Veszprém vármegyei rendőrség állt az állatvédelem mellé (vehir.hu)

Az országban elsőként a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság állt formálisan is az állatvédelem mellé azáltal, hogy kedden délután együttműködési megállapodást írtak alá a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal. Az együttműködés ráadásul nem csak elméleti síkon foglalkozik az állatvédelemmel, hanem konkrét képzések szervezésével és tárgyi eszközök átadásával segíti a rendőrök munkáját az állatvédelem területén.

Bővebben…

Választás 2022 – itt van a Balaton – térség nyertes képviselőinek névsora

Veszprém megyében négy, a Zalában három, Somogyban  szintén négy választókerület képviselőjelöltjei közül választhattak a lakóhelyük szerint illetékes területen élők. Mindhárom megyében a kormánypárti jelöltek arattak győzelmet. Az országgyűlési választásokat a Fidesz-KDNP pártszövetség az előzetes eredmények szerint kétharmaddal nyerte meg ismét. 

Bővebben…