Érvénytelen helyi népszavazás után folytatódik a kikötő-tervezés Révfülöpön

Az augusztus 11-i, vasárnapi eredménytelen helyi népszavazás után folytatódik a tervezői munka a Révfülöpre, az egykori teherkikötő helyére tervezett vitorláskikötő ügyében – fogalmazott a hirbalaton.hu-nak a település polgármestere. Kondor Géza elmondta: számos engedélyeztetési eljárás hátra van még, amikor ezek lezajlottak és rendelkezésre állnak a konkrét gazdasági számok a településen élők bevonásával döntenek arról, hogy miként vágnak bele a beruházásba.  

Bővebben…

Egy média-felmérés szerint a többség nem akar e-jetskit a Balatonra (hellovidek.hu)

Hatalmas vitát váltott ki a Balatonra tervezett elektromos jet. Vannak, akik teljesen elutasítják, vannak, akik szabályoznák a használatát. A vízi járművet gyártó cég természetesen kiáll a terméke mellett. Egy közös van az ellentáborokban, hogy mindenkinek határozott véleménye van a témában. A HelloVidék szavazásra bocsátotta az ötletet, mit gondolnak az olvasóik a balatoni jet tervezetről.

Bővebben…

Népszavazás lesz a révfülöpi kikötő ügyében

A révfülöpi kikötő-építési tervekkel kapcsolatban Kondor Géza polgármester ma jelentette be rendkívüli testületi ülésen; elegendő aláírás gyűlt össze ahhoz, hogy megtartsák a népszavazást – értesült a hirbalaton.hu. A beruházás mellett elkötelezett polgármester szerint az a probléma az kezdeményezéssel, hogy a népszavazáshoz megfogalmazott kérdés egy félkész projekttervből indult ki, és a tervezők által cáfolt valótlanságokat tartalmaz.

Bővebben…

Keszthely: aláírásgyűjtés a part beépíthetőségének növelése ellen (hvg.hu)

Keszthely módosította a helyi építési szabályzatot, csak történjen már végre valami az elhagyatott szállodákkal és az egykor szebb napokat látott Balaton-parttal. A helyiek viszont féltik a partot és a békés kisvárost – írja a hvg.hu, amely áttekintette, mely értékes part menti területek cseréltek eddig gazdát. Arról is beszámolt, hogy a parti terület beépíthetőségét növelő új helyi határozat ellen népszavazást kezdeményeztek: a visszavonáshoz 30 nap alatt 4 ezer aláírást kellene összegyűjteni.

Bővebben…