Újabb utak újulnak meg Zalában (TV Keszthely)

Mintegy 270 millió forintból újul meg 2,2 kilométeren a Zalaapátit Zalabérrel összekötő útszakasz. A Magyar Közút uniós forrás segítségével rekonstruálja a Zalacsány és Kehidakustány között húzódó útpályát. A felújítás során buszöblöket is kialakítanak, illetve teljesen új alap- és aszfaltréteget kap az út. Gyenesdiáson is hamarosan javítanak egy átkelési szakaszt, valamint Keszthely is kap a rekonstrukcióból. 

Bővebben…

Bár marad az enyhe időjárás, szombattól téli üzemmódra vált a Magyar Közút

​Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált. Ez azt jelenti, hogy 93 mérnökségén keresztül, több mint 4100 fővel és 1000 munkagéppel, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett látja majd el téli feladatait – áll a cég közleményében. Arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át télire.

Bővebben…

A közútkezelő megszívlelendő javaslatai az M7-en közlekedőknek nyárra

Pénteken vége a tanítási időszaknak, ezzel együtt beindul a nyári idegen- és közúti forgalom az M7-es autópályán hétvégenként. A torlódások és balesetek ilyenkor gyakoriak a Balatonra vezető gyorsforgalmi úton, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen.

Bővebben…