Siófokon fellendülést hozott a járványhelyzet a magánszálláshelyeken (MTI)

Míg tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 40 százalékkal esett a koronavírus-járvány miatti lezárások hatására, a távolságtartást jobban lehetővé tevő, többnyire szezonálisan működő magánszálláshelyeken 18 százalékkal emelkedtek – tájékoztatta Illés Virág, a Siófok Kommunikációs és Turisztikai Irodájának vezetője az MTI-t.

Bővebben…

Jelentős támogatáshoz juthatnak a hévízi magánszálláshelyek

A hévízi magánszálláshelyek 1,3 milliárd forinthoz juthatnak, ha élnek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) magánszállásokra vonatkozó pályázati lehetőségével, melyet a Kisfaludy-program részeként hirdettek meg számukra. Emellett rendelkezésükre áll az önkormányzat által életre hívott minőségfejlesztési pályázat is, így elmondható, hogy ebben az esztendőben minden adott a hévízi szobakiadók számára ahhoz, hogy verseny- és piacképes, európai szinten is helyét megálló minőségi fejlesztéseket hajthassanak végre szállásaikon – mondta Papp Gábor, Hévíz város polgármestere a hévízi magánszálláshelyeket érintő lehetőségekről a H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsadóval tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Bővebben…

Megfertőzte a tavaszi előszezont a koronavírus (magyarnemzet.hu)

Nemcsak a kereskedelmi szálláshelyeket, a magánszállásokat is sújtja a koronavírus-járvány. A húsvéti és a háromnapos május elsejei hétvégére szóló foglalások többségét a Balatonnál már lemondták vagy októberre halasztották, a nyáriakból a java még megvan. Egyre többen későbbi alkalomra váltják át a már leadott szobafoglalást, amiből egy erős őszi szezon alakulhat ki, télre pedig helyreállhat a rend legnagyobb tavunk körül.

Bővebben…

Hévíz támogatja a magánszálláshelyei fejlesztését

Idén harmadszor nyílt lehetősége a hévízi magánszálláshelyeknek – az önkormányzat finanszírozásában és a Hévíz TDM Egyesület lebonyolításában évente meghirdetett pályázatnak köszönhetően -, hogy minőségi fejlesztéseket valósítsanak meg – adta hírül Papp Gábor polgármester az FB oldalán. A hévízi gyakorlat sikerét mutatja, hogy a fürdőváros magánszálláshelyein az elmúlt két évben mintegy 50 százalékkal nőtt a regisztrált vendégéjszakák száma.

Bővebben…