Hétvégén nyit a Balaton kortárs művészeti fesztiválja (Világgazdaság)

Pénteken, július 30-án harmadszor indul útjára a Balaton északi partjának legnagyobb kortárs művészeti programsorozata. Három héten át kiállítások, tárlatvezetések, beszélgetések, koncertek, vetítések és művészeti workshopok várják az érdeklődőket. A Garten Balaton művészeti heteket, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével, a Garten Alapítvány és a Nagy Gyula Alapítvány rendezi.

Bővebben…

Garten Balaton kortárs művészeti hetek Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével

Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket július 30. és augusztus 21. között. Az eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér. A harmadik alkalommal megrendezett Garten Balaton célja, hogy a kortárs képzőművészetet személyes közelségbe hozza a befogadókkal, valamint a helyi kulturális szereplők bevonásával katalizálja a mikrotérség kulturális életét – olvasható a szervezők Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében.

Három hétig a kortárs művészeté a főszerep Lovason, Felsőörsön és Csopakon (veol.hu)

Idén is megrendezik a Garten Balaton elnevezésű, a képzőművészetet középpontba állító kortárs művészeti heteket. Ezúttal három faluban, Lovason, Felsőörsön és Csopakon összesen hat kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, akik félszáz társművészeti programon is részt vehetnek július 30. és augusztus 21. között.

Bővebben…

Bővül a csatornahálózat több balatoni településen (balaton.vehir.hu)

Három Veszprém megyei település – Balatonalmádi, Lovas és Csopak – eddig nem csatornázott településrészei és háztartásai kapcsolódhatnak most rá a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. bővülő szennyvízcsatorna-hálózatára. Az új csatornabekötéseknek köszönhetően az érintettek nemcsak a környék páratlan természeti kincseit, hanem saját pénztárcájukat is megóvhatják: a DRV ugyanis több mint 15 000 forint kedvezményt ad a közcsatorna-hálózatra most rácsatlakozóknak.

Bővebben…