Ezekre a balatoni településekre költöztek a legtöbben Budapestről (penzcentrum.hu)

A koronavírus járvány 2020-as megjelenése olyan elvándorlási hullámot indított meg, amelyhez nem volt fogható az elmúlt évtizedekben. A karanténhatás megmutatkozott a Balaton-parti települések lakosságszám változásában is: a korlátozások időszakát vidéki nyaralókban, második otthonokban átvészelő városiak közül sokan dönthettek a végleges költözés mellett. Akik pedig beszorultak a négy fal közé a városokban, elszánhatták magukat – az akár régóta tervezett – családi ház vásárlásra az agglomerációban, vagy akár távolabb is. A kiköltözési hullámnak így az agglomeráció mellett a Balaton régió lett az egyik fő célpontja.

Bővebben…

Ötezernél is többen költöztek a Balatonhoz (g7.hu)

Látványosan felgyorsult a legnagyobb magyar városok népességének csökkenése 2020-ban, miközben a környékükön lévő települések lakosságszámának emelkedése ugyanilyen látványosan nőtt. A KSH kimutatásában szereplő 22 nagyvárosban 2021 elején bő 44 ezerrel laktak kevesebben, mint egy évvel korábban, miközben ugyanezeknek a településeknek az agglomerációjában 16 ezerrel nőtt a népességszám. Mindeközben a Balatonhoz is több mint ötezren költöztek. 

Bővebben…

Költözik a Magyar Vöröskereszt helyi területi szervezete Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

Az elmúlt évtizedekben a Kossuth Lajos utca 45-ös szám alatti udvarban tevékenykedtek; július elsejétől pedig már egy új helyen, a Vásártér tíz udvarában látják el a hozzájuk fordulókat. A nyitásig – helyszűke miatt – egyelőre nem fogadnak adományokat, de azt követően szívesen fogadják a szezonális tárgyakat, ruhaneműket.

Bővebben…