A kormányhivatal harmadszor is zöld utat adott a balatonföldvári vitorláskikötőnek (nepszava.hu)

A veszprémi kormányhivatal harmadszor is zöld utat adott a balatonföldvári Nyugati strandon épülő vitorláskikötőnek. A grémium korábban már kétszer is úgy látta, hogy a beruházás minden jogszabálynak megfelel, ezzel szemben bíróság mindkét alkalommal megsemmisítette a kormányhivatali határozatot, s új eljárásra kötelezte a hivatalt – írja a Népszava.

Bővebben…

Egy építkezés, amivel nő a Balaton vízfelülete (Magyar Építők)

24 éve foglalkozik a MAHART Tiszayacht Kft. jelenlegi formájában fő tevékenységeként acélszerkezetű hajók építésével és javításával, illetve építőipari fémszerkezetek gyártásával. Az elmúlt években – korábbi tevékenységének fenntartása mellett – belépett a kikötők építésének piacára is, ahol már több sikeres projektet is maguk mögött tudhatnak.

Bővebben…

Van engedélye a balatonkenesei kikötőfejlesztésnek (index.hu)

A Balatonfői Yacht Club területén kikötőfejlesztés zajlik, ugyanis 1999 óta működik a klub kishajókikötőként, és a BFYC mólója eddig is több mint száz méter hosszan benyúlt a Balatonba. Idén pedig hosszas engedélyeztetési eljárás után megkezdődött a kikötő fejlesztése, ami azt jelenti, hogy további száz méterrel megtoldják a jelenlegi mólót, vagyis a civilek által közölt 250 méteres mólóhosszúság eleve téves. Továbbá a közösségi médiában megjelent vázlatrajzzal ellentétben a bővítendő móló semmilyen módon nem nyúlik majd be az alsóréti szabadstrand vízterületére, illetve a kikötő bejárata ugyanott lesz, ahol azt az előző húsz esztendőben a fürdőzők megszokták – közölte a Balatonfői Yacht Club vezetője. 

Bővebben…

Az MNB cége kikötőt építene Balatonakarattyán (24.hu)

Negyven férőhelyes kishajókikötőt építene a Magyar Nemzeti Bank cége Balatonakarattyán, a volt MÁV-üdülő területén, illetve az előtte lévő partszakaszon. Az MNB hat alapítványa 2015-ben 890 millió forintért vette meg a volt MÁV-üdülőt, ennek a helyén jelenleg egy oktatási és konferencia-központ épül. Ehhez a beruházáshoz kapcsolódna a kikötő megvalósítása – írja a 24.hu

Bővebben…