Kerékpárút épül Zalavár és Sármellék között (tvkeszthely.hu)

Kerékpárút épül Zalavár és Sármellék között. Az utóbbi település belterületén a járdát és vízelvezető árkot is felújítják. A beruházás a helyiek közlekedése mellett a kerékpáros turizmust is szolgálja. A Zala Kétkeréken című pályázati projektre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon nyert 743 millió forint támogatást a Zala Vármegyei Önkormányzat – a Keszthelyi TV híradása szerint.

Bővebben…

Több ezer kerékpárost várnak a Balatonra

A kerékpáros versenyszezon  több ezer  bringást hoz  a Balatonra már ezen a hétvégén is,  A bringások szállással kapcsolatos igényeit jól ki tudja ma már elégíteni a Balaton. Több ezer olcsóbb, bringabarát hely közül választhatnak az idelátogatók. Létezik már országos szintű kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat is, amely kimondottan az ilyen típusú szállásokat fogja össze, ez pedig segíti a kerékpárosturizmus fellendülését –  mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Bővebben…

Jót tesz a sok zenei fesztivál a bringás turizmusnak

Veszprémben ma estig zajlik az a nemzetközi blues fesztivál, amely 50 koncerttel várta a zenei irányzat rajongóit. A külföldi sztárokat is felvonultató Veszprémi Blues Fesztiválnak  kimondottan jó hatása volt a településen kívüli szállások foglalására is. Így például  Balatonfüred, Balatonalmádi, Tihany, Alsóörs szobakiadóinak, szállodáinak is jól jön a rendezvény – áll a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményében.

Bővebben…

Több turistát csalhat Vörsre a megújult bringaút (sonline.hu)

Felújították a Vörs és a főnyedi vasúti híd közötti kerékpárutat. A csaknem három kilométeres szakaszt pénteken délelőtt adták át. Farkas Dezső a település alpolgármestere elmondta, nemcsak az út, hanem a Marót-völgyi csatorna felett átívelő kerékpáros híd is megújult. Az átjárót már két éve nem tudták használni a bringások, annyira rossz állapotú volt – fogalmazott a sonline.hu-nak az alpolgármester. Kerékpáros és zarándokszállás is készül a településen.

Bővebben…

Töretlen a kerékpárszállító vonatok népszerűsége a Balatonnál

Minden korábbinál népszerűbbé vált az elmúlt időszakban a kerékpáros turizmus. A vonattal biciklit szállítók száma a járványhelyzet és a kedvezőtlen tavaszi időjárás ellenére is 35 százalékkal haladta meg a 2019-es adatokat, május 9-ig több mint 155 ezren vettek kerékpárjegyet. A Balatonhoz tavaly 88 ezren érkeztek bringával – derül ki a MÁV-START sajtóközleményéből.  

Bővebben…

Fontos csomópontja a kerékpárosoknak Keszthely (tvkeszthely.hu)

Kerékpározás szempontjából az egyik legideálisabb területe Magyarországnak a Balaton – vélekednek a szakemberek. Keszthely különösen kedvező helyzetben van, több nemzetközi és hazai túraút csomópontjában fekszik a város. A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda fő profiljai közé tartoznak a kerékpáros fejlesztések. Tar László ügyvezető szerint három év múlva nemzetközi szinten is megállja majd a helyét ez a régió.

Bővebben…

A földutas bringázás is teret nyerhet a Balatonnál (index.hu)

Nagyok a tervek a hazai turizmusban, 2030-ig még több vendéget és ezzel együtt még több bevételt várnak tőle. A növekedés egyik területe a kerékpáros turizmus fejlesztése lehet, amin már a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) is dolgozik. Az MTÜ négy térségre koncentrál pályázataiban, a Balatonnál, a Tisza-tónál, Tokaj vidékén és a Fertő tónál jöhetnek majd fejlesztések, ami a turizmus oldaláról nem az útépítéseket jelenti, hanem leginkább az információátadást és a kiszolgáló létesítmények létrehozását.

Bővebben…