Kék Hullám Zászló átadás képekben (fotók)

Szerdán megkapták a balatoni fürdőhelyek a szolgáltatásaik színvonalát csillagokkal is jelző Kék Hullám Zászlókat a Zamárdi kertmozijában megtartott díjkiosztó ünnepségen. A Balatoni Szövetség (BSZ) által szervezett megmérettetést idén 35 strand vállalta. (A szöveges beszámoló és a díjazottak névsora itt olvasható.)

A legjobbaknak járó 5 csillagos zászló, és az ilyet elnyerő strandüzemeltetők (Fotó: hirbalaton.hu)

Bővebben…

Kék Hullám Zászlót kaptak a legjobb balatoni strandok

A 2020-as év rendhagyó volt az egész ország, így a Balatoni Szövetség (BSZ) életében is. A tavaszi veszélyhelyzet miatt rendezvények maradtak el, de a szövetség a június elején összehívott elnökségi ülésén döntött arról, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva idén is meghirdeti a Kék Hullám Zászló strandminősítést. A felhívás így a szokottnál jóval később jelent meg, a jelentkezési határidőt is rövidre szabták. Mindezek ellenére nagy érdeklődés mellett 35 strand jelentkezett a megmérettetésre. A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a gyenesdiási Diási Játéktrand lett – áll a BSZ közleményében. (A képes beszámolónk itt érhető el.)

Bővebben…

Kék Hullám Zászló strandminősítés: jövő héten járja körbe a zsűri a Balatont

Jövő héten startol a Balatoni Szövetség (BSZ) Kék Hullám Zászló strandminősítése. Idén 35 strand nevezett a megmérettetésre. A hattagú bíráló bizottság körbejárva a Balaton, a helyszínen ellenőrzi a strandok szolgáltatásainak színvonalát – tájékoztatta Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára a hirbalaton.hu-t.

Bővebben…

Idén is meghirdetik a Kék hullám zászló balatoni strandminősítő versenyt (MTI)

A koronavírus-járvány miatt kis csúszással, a héten meghirdetik a balatoni Kék hullám zászló strandminősítő versenyt, a különdíjat az idén az a strand nyeri el, amelyet járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítél a zsűri – döntött az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége szerdán, Balatonakaliban tartott ülésén.

Bővebben…

Kék Hullám Zászló: csopaki lett a strandok strandja 2019-ben

A Balatoni Szövetség idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, melyre ezúttal 35 strand nevezett. A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a Csopak Községi Strand lett, mely a Balaton Turizmus Szövetség különdíját kapta. A Balaton Családbarát Strandja 2019. címet idén a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el. A Balaton Legsportosabb Strandja 2019.-ben az Ábrahámhegy Községi Strand lett. A Balaton Kerékpáros-barát Strandja 2019.-ben a vonyarcvashegyi Lido Strand. A Balaton Legjobb Szabad Strandja 2019. cím a balatonboglári Platán Strandra került – adta hírül a szövetség a honlapján.

Bővebben…