Csak indokolt esetben riasztják a kárókatonákat a Balatonon (balatonihal.hu)

Közleményben tájékoztatja a fonyódi lakosokat és nyaralókat a kárókatonák riasztásával kapcsolatban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A társaság közlése szerint a madarak távoltartásához szükséges gázágyúkat igyekeznek a lehető legritkábban használni, úgy, hogy az a településen élőket és az ott üdülőket minimális mértékben zavarja.

Bővebben…

A teljes balatoni partvonalon engedélyezett a nagy kárókatona kilövése

Komoly küzdelmet folytat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN), hogy az általuk megtermelt és telepített halak ne a kárókatonákat hizlalják. A nagy kárókatonák tömegeinek nemcsak a halfogyasztása, hanem az ürüléke is gondot okoz. Tavaly csökkent az engedélyezett gyérítési kvóta nagysága, azonban a korábbi pár helyszín helyett a tó teljes partvonalán engedélyezett már a kilövés – derül ki a társaság friss beszámolójából.

Nagy kárókatonák lendületben (Fotó: BHN)

Bővebben…

A telepítések ellenére több halat fognak a kárókatonák, mint a horgászok (magro.hu)

A Magyar Országos Horgász Szövetség kétrészes közleményben ismertette a 2021. évi telepítési és fogási adatokat, amelyekben több fontos és érdekes információ is szerepelt. Az is ilyen, hogy először volt több a telepítés, mint a horgászfogás. A MOHOSZ jogszabályi felhatalmazás alapján, közfeladat ellátása keretében jogosult és köteles a horgászok fogási adatainak összesítésére, valamint a horgászszervezetek haltelepítési adatainak gyűjtésére is. A NÉBIH közreműködésével készül el az az éves összesítés, amely valamennyi, jelenleg legális halkivételi (elviteli) mód adatait is tartalmazza – írja a magro.hu. Bővebben…

Rejtélyes fehér permet a tihanyi főhercegi kastély fáin (telex.hu)

Olvasó jelezte a telex.hu-nak, hogy rejtélyes permet borítja József főherceg kastélyánál a fákat. A természetpusztítás gyanúja miatt a hírportál oknyomozásba kezdett a közismert vállalkozók magántulajdonába került ingatlannál, ahol még fegyveres emberrel is találkoztak. Mint kiderült, nem klórmésszel fújták le a parti jegenyefákat elpusztításuk céljából, a fehér permetbe borulásuknak profánabb oka van.
A kastélypark fehér fái (Fotó: Huszti István/telex.hu)  Bővebben…

Különleges fejlesztésekkel készül a nyárra a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. (likebalaton.hu)

Az erdei iskolákhoz hasonló vízi iskolát és látogatóközpontot hoz létre Balatonszárszón a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., ahol gyerekek táborozhatnak, és megtanulhatják a horgászatot, a „vízen járást”. A többi között erről is beszélt Szári Zsolt, a halgazdálkodási cég vezérigazgatója, akit az idei tervekről, valamint a gyérülő balatoni süllőállományról is kérdezte a likebalaton.hu.

Bővebben…

Kormorán tizedeli a hazai halállományt (magyarnemzet.hu)

A megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat a kormoránok inváziója. A csapatban halászó madarak pár óra alatt visszafordíthatatlan károkat képesek okozni, ezért a védekezésre egyre nagyobb erőt fordítanak a horgászegyesületek és a halgazdák. Hosszú távú megoldást csupán a szaporodás korlátozása jelenthet, a nagy európai költőhelyek mellett pedig a hazai fészektelepeken is meg kell találni a módját a tojók gyérítésének. Bővebben…