Napfelkelte Félmaratont szerveznek a Balatonnál

Az idén augusztus 21-én megrendezésre kerülő 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratonon a férőhelyek száma limitált, a mezőnyben összesen 667-en indulhatnak. A jelentkezők összesen négy kategória közül választhatnak: a teljes félmaratont, azaz a 21 kilométert egyéniben vagy párosban lehet lefutni, alternatívaként választható a rövidebb, 10 kilométeres táv, a kisgyermekeseket pedig várja a Riska 400M BabyRun verseny.

Bővebben…

Mindszentkállán rendezik az év első Kőfeszt Folkklubját (MTI)

Székelyföld táncai, szokásai állnak az év első Kőfeszt Folkklubjának középpontjában február 26-án Mindszentkállán. A településre Horváth Elek prímás Vajdaszentiványról érkezik, a Veszprém-Balaton 2023 EKF-program által is támogatott rendezvény házigazda-zenekara Pál István Szalonna és bandája lesz. A dalokat Navratil Andrea, a táncokat Szabó Csaba vezetésével a Tördemic Táncegyüttes fiataljai tanítják majd – közölték a szervezők az MTI-vel.

Bővebben…

A falusi múlt jelképei a Káli-medence mosóházai (likebalaton.hu)

A mosóházak különleges, a Káli-medencére jellemző épületek, amelyek fontos közösségi csomópontok voltak. Ide jártak a falu asszonyai mosni, közben volt idő megtárgyalni a falu ügyes-bajos dolgait. A legtöbb mosóházat egészen az ötvenes évekig használták, ma pedig egy-egy falu múltidézőjeként állnak.

Fotó: Fortepan.hu/Kotnyek Antal

Bővebben…

Hétvégén kezdetét veszi a Dalföld Salföldön (MTI)

Zenében ünnepli a magyar nemzeti összetartozást a 6. Salföldi Dalföld; a fesztivál komolyzenei, jazz- és népzenei koncertekkel, valamint számos kísérőprogrammal várja a közönséget augusztus 13. és 15. között a Káli-medencei Salföldön. A Salföldi Dalföld küldetése, hogy a balatoni nyár zajától eltávolodva, koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és más kulturális programokkal szólítsa meg a Balaton-felvidék varázsát megélni vágyókat és a kultúra iránt érdeklődőket – közölték a szervezők.

Bővebben…

A Káli-medence tíz településén rendezik meg a Kőfesztet augusztus elején (MTI)

A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között – közölte a fesztivál alapító-főszervezője csütörtökön Kővágóörsön. Csúri Ákos elmondta: a fesztivál három éve Kővágóörsről indult, tavaly már hét település vett részt benne, idén pedig a Káli-medencében tíz helyszínen – Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón – várják az érdeklődőket.

Bővebben…